EUR: 323,11 Ft
CHF: 286,37 Ft
2018. december 09., vasárnap
Natália

Egyéb Veszprém

Megújult a megye egyik legrosszabb útszakasza

Befejeződött a Herend és Szentgál közötti útszakasz régóta várt felújítása. Augusztus végén a Veszprém–Nemesvámos közötti út renoválását kezdik meg.

Veszprém megyében 2014 és 2017 között 72 milliárd forintból 130 kilométer utat újítottak fel, az idén 67,3 kilométer újul meg. Ez a megyei úthálózat 15 százalékának teljes felújítását jelenti a négyéves ciklusban. A fejlesztések kétharmadát hazai forrásból, az egyharmad nagyobb részét pedig uniós pénzekből finanszírozzák.


Nyárra elkészült a szentgáli út felújítása (fotó: Domján Attila)

A Herend–Szentgál közötti 1,3 kilométer hosszú szakasz a megye egyik legrosszabb állapotban lévő útja volt. Felújítása 156 millió forintba került,  pályaszerkezet-cserére, két rétegben aszfaltburkolat-erősítésre és egy híd teljes körű megújítására volt szükség. Vízelvezető rendszert és szalagkorlátokat is építettek – számolt be Fekete János, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója.

Fekete János megyei igazgató és Ovádi Péter parlamenti képviselő a helyszínen számoltak be a fejlesztésről (fotó: Domján Attila)

Elmondta, a megyében jelenleg a Herend–Városlőd közötti öt kilométeres útszakasz felújítása zajlik, a Veszprém–Nemesvámos közötti négy kilométeres út teljes körű rekonstrukcióját augusztus végén kezdik el. A várakozások szerint ezt az év végén adhatják át a forgalomnak.

Istvánfalvi Sándor szerint régóta esedékes volt az út megújítása (fotó: Domján Attila)

Szentgál polgármestere, Istvánfalvi Sándor Károly úgy látja, a felújítással fél évszázados tartozást egyenlített ki a kormány. A település a mostani útszakasz mellett szintén a kormány támogatásával újította fel az Ady utcát, önerőből pedig a Petőfi utca renoválását hozták tető alá – mondta.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek