EUR: 323,97 Ft
CHF: 285,38 Ft
2018. szeptember 26., szerda
Jusztina

Egyéb Győr

Megvan, kik lesznek a győri lányok ellenfelei!

Azonos ágra került a címvédő Győri Audi ETO KC és a Ferencváros a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportjainak sorsolásán.

A győriek az első kalapban szerepeltek, és a német Thüringer HC és a szlovén Krim Mercator Ljubljana társaságában a C csoportba kerültek, amelyhez csatlakozik majd a 2. selejtezőcsoport továbbjutója – közölte az MTI.


A Ferencváros a harmadik kalapból várta a sorsolást, és a román CSM Bucuresti, illetve a norvég Vipers Kristiansand együttesével a D csoportba került, amely az 1. selejtezőcsoport továbbjutójával lesz majd teljes.

A Győri Audi ETO KC játékosainak reméljük a mostani szezonban is sok ünneplés jut majd!
Fotó: O. Jakócs Péter

A selejtezőtornákat szeptember 7. és 9. között rendezik. Azonos nemzetbeli csapatok nem kerülhettek össze. A négyes csoportokból az első három-három csapat jut a középdöntőbe, ahol a Győr és a Ferencváros összetalálkozhat, hiszen azonos ágon szerepelnek. A középdöntőcsoportok első négy-négy helyezettje kerül a negyeddöntőbe. A négyes döntőt jövő tavasszal ismét Budapesten rendezik.

A női BL csoportbeosztása:

A csoport: Buducnost Podgorica (montenegrói), Metz HB (francia), Odense HC (dán), Larvik HK (norvég)

B csoport: Rosztov-Don (orosz), Köbenhavn HB (dán), IK Sävehof (svéd), Brest Bretagne (francia)

C csoport: Győri Audi ETO KC, Thüringer HC (német), Krim Mercator Ljubljana (szlovén), a 2. selejtezőcsoport továbbjutója

D csoport: CSM Bucuresti (román), Vipers Kristiansand (norvég), FTC-Rail Cargo Hungaria, az 1. selejtezőcsoport továbbjutója

Kapcsolódó Cikkek