EUR: 333,72 Ft
CHF: 305,59 Ft
2019. szeptember 22., vasárnap
Móric

Aktuális

Mezopotámiai dámszarvasok születtek a Szegedi Vadasparkban

Mezopotámiai dámszarvasok (Dama mesopotamica) születtek májusban a Szegedi Vadasparkban, a három szépen cseperedő borjat már a látogatók is megfigyelhetik az erdei kifutóban – tájékoztatta Veprik Róbert, az állatkert igazgatója pénteken az MTI-t.

A világ legritkább szarvasfajtáját 2013 óta tartják Szegeden. A csapat évről évre bővült egy-két borjúval, de valamilyen ismeretlen oknál fogva eddig szinte csak hímekkel. Májusban ezt a sort egy nőstény érkezése szakította meg, két hím féltestvére születése mellett.


A látogatók az egész csapatot, beleértve a borjakat is, közvetlenül megfigyelhetik, sokszor egészen közelről, mert nem tartanak az embertől.

A jó szaporulat azért is lényeges, mert – természetvédelmi szempontból – kiemelten fontos fajról van szó. A Közel-Keleten honos faj többször is előfordul az ószövetségi történetekben, de említik úgy is, mint olyan vadon élő állat, amely nem tisztátalan, vagyis a zsidó vallási előírások szerint is fogyasztható. A faj vesztét élőhelyük pusztulása, valamint a modern lőfegyverek megjelenése, ezzel vadászatuk hatékonyabbá válása okozta.


A múlt század közepére már kipusztultnak vélték. Ekkor fedezték fel egy kisebb populációját Iránban, amelyből a németországi Opel Zoo-ba került pár egyed, amelyek később alapjául szolgáltak a faj megmentésének. Bár a teljes kipusztulást elkerülték, még ma is kevés – csupán néhány száz – példánya él ősi élőhelyén, köztük Izraelben, Irakban és Iránban.

A mezopotámiai dámvadat régebben az európai dámvad alfajának tartották, ma már azonban külön fajnak tekintik. A mérete valamivel nagyobb az európaiénál – tömege 50-70 kilogramm, testhossza másfél méter, viszont az agancsa kevésbé “lapátos”. Elsősorban a sűrű növényzetű, erdős területeket kedveli – a Szegeden kialakított kifutó is ezt idézi -, ahol elbújhat ragadozói elől.

Kapcsolódó Cikkek

  • A 2015-2019-es időszak volt a legmelegebb öt év az elmúlt 150 évben

    A 2015-2019-es időszak volt a legmelegebb öt év az elmúlt 150 évben

    A Meteorológiai Világszervezet (WMO) előzetes adatai szerint a 2015 és 2019 közötti időszak a legmelegebb egymást követő öt év volt az időjárási feljegyzések 150 évvel ezelőtti kezdete óta, az átlaghőmérséklet ebben az időszakban világszerte 1,1 Celsius-fokkal volt magasabb, mint az 1850-1900 közötti időszakban.

  • Magyarországon ma a zsidó közösség biztonságban és nyugodalomban élhet

    Magyarországon ma a zsidó közösség biztonságban és nyugodalomban élhet

    Magyarországon ma a zsidó közösség biztonságban és nyugodalomban élhet, büszkék vagyunk a múltunkra, hagyományainkra, és úgy gondoljuk, hogy Magyarországon és Budapesten nemcsak múltja, hanem jelene és jövője is van a zsidó közösségnek – mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija vasárnap Budapesten, a közösség két új Duna menti zsinagógájának és két új tóratekercsének avatási ünnepségén.