2018. december 19., szerda
Viola

Egyéb Dunaújváros

Nálunk folytatódik a strandröplabda-OB

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a jövő hét végén Dunaújváros ad otthont a Strandröplabda Magyar Bajnokság következő fordulójának. Az esemény nem csak sportélményt kínál, hiszen koncertek és bemutatók is várják az érdeklődőket a Szalki-szigeten.

A Szalki-sziget az elmúlt években jelentős megújuláson ment át: a meder kikotrása mellett a kiszolgálóépületeket is felújították, de a korábban nagy népszerűségnek örvendő sportpályákat ugyancsak renoválták. Úgy tűnik, a beruházások elérték céljukat: amellett, hogy a dunaújvárosiak is szívesen sportolnak a köznyelvben csak szabadstrandként emlegetett Duna-holtág partján, tavaly első alkalommal a Strandröplabda Magyar Bajnokság egyik fordulóját is Dunaújvárosban rendezték meg.


Az idén pedig visszatérnek a versenyzők a Szalki-szigetre, hiszen július 20-a és 22-e között ismét a szabadstrandon pattog majd a labda. Pénteken 10 órakor a megnyitóval veszi kezdetét a program, amely vasárnap este hat órakor az eredményhirdetéssel zárul. A három nap alatt azonban nem csak a sport szerelmesei találják meg a számításukat: food truck show, élő DJ-szettek, koncertek és cheerleader show szórakoztatja a kilátogatókat.

Kapcsolódó Cikkek

  • Éveken át hozzáfértek hackerek az EU diplomáciai kommunikációs hálózatához

    Éveken át hozzáfértek hackerek az EU diplomáciai kommunikációs hálózatához

    Éveken át hozzáfértek hackerek az Európai Unió diplomáciai kommunikációs hálózatához, olyan tartalmakat töltve le, amelyekben európai diplomaták fejezik ki aggályukat Donald Trump amerikai elnök kormányával, az Oroszországgal és Kínával való “küzdelmekkel” és annak kockázatával kapcsolatosan, hogy Irán feléleszti nukleáris programját – számolt be internetes oldalán a The New York Times (NYT).

  • Az idén többet költenek a magyarok ajándékokra

    Az idén többet költenek a magyarok ajándékokra

    Az idén a magyarok többet szánnak karácsonyi ajándékra, mint tavaly és kevesebbeknek kell előre takarékoskodniuk az ünnepi kiadásokra – közölte a Budapest Bank kedden a megbízásából készített GfK reprezentatív kutatás megállapításait.

  • A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    Muszáj foglalkoznunk a mesterséges intelligencia kérdésével, ugyanis viszonyt kell képeznünk vele, hogy megismerhessük, hogy milyen hatással is lesz az életünkre – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a LEXI AI Generation nemzetközi mesterséges intelligencia chatbot verseny díjátadóján csütörtökön.