2018. december 18., kedd
Auguszta

Extra

Négymillióért kelt el Madonna szerelmes levele

Több mint négymillió forintért árverezték el Madonna szerelmes levelét, amelyet egy brit modellnek, Amandának írt. Az angol szépség elárulta, hogy az énekesnő két évig ostromolta szerelmével. 

„Te vagy a leggyönyörűbb nő a világon. Meghalok, hogy újra csókolhassalak, rólad fantáziálok egész nap. Tudom, hogy férjhez mentél és gyereket vársz, nem tudom megmagyarázni a vonzalmamat, mégis bennem él. Nagyon kevés nő iránt éreztem ilyen vonzalmat. Szeretnélek újra látni” – írta korábban Madonna annak a modellnek, akivel a  Justify My Love című klipjében csókolózott. Amanda Cazalet pedig 30 évvel a „románc” után árverésre bocsátotta a popdíva szenvedélyes levelét, amely végül 15 ezer dollárért (4,1 millió forint) kelt el.


/Fotó: Instagram

Köztudott, hogy Madonna a 80-90-es években közönsége előtt számtalanszor utalt szexuális vágyaira, és abból sem csinált titkot, hogy a nőkhöz is vonzódik. Amanda annak idején boldogan vállalta, hogy a díva klipjében szerepeljen, de azzal csak a helyszínen szembesült, hogy csókolóznia is kell. Amanda elmondása szerint csupán színészi munkának fogta fel a jelenetet, a popdíva azonban még két évig ostromolta.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek