2018. szeptember 20., csütörtök
Friderika

Külföld

Robbanás a pekingi amerikai nagykövetségnél

Tűz keletkezett, egyes szemtanúk szerint robbanás is történt az Egyesült Államok pekingi nagykövetségnél – közölte a helyi állami média csütörtökön. A híradások szerint a helyszínen őrizetbe vettek egy nőt, aki benzint locsolt magára, és megpróbálta felgyújtani magát.

A Twitter közösségi portálra feltett fotókon sűrű füstöt lehetett látni, valamint sok rendőrautót a hatalmas, a kínai főváros északkeleti részén lévő épületegyüttes körül.


A rendőrség lezárta a környéket, és egyelőre nem adott hivatalos tájékoztatást az esetről.

A képviselet szóvivője a CNN hírtévének azt mondta, hogy egy kisebb robbanószerkezet lépett működésbe a követségnél, közel a központi épületegyütteshez, és csak a robbantást végrehajtó személy sebesült meg.

Egyes hírügynökségi jelentések szerint a robbanásban károk keletkeztek egy rendőrautóban.

A Global Times angol nyelvű kínai pártlap azt írta, hogy a rendőrség elszállított egy nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megpróbálta magát felgyújtani.

Az esettel összefüggésben hírügynökségek megemlítik, hogy Kína és az Egyesült Államok között nemrégiben kereskedelmi vita bontakozott ki, de az Egyesült Államok továbbra is nagyon népszerű utazási, oktatási és kivándorlási célpontja a kínai állampolgároknak.

Kapcsolódó Cikkek