EUR: 323,44 Ft
CHF: 285,05 Ft
2018. szeptember 25., kedd
Eufrozina, Kende

Sport

Senánszky Petra mosolygós aranyakat szerezne a világbajnokságon

Július 14. és 21. között Belgrádban rendezik a 20. Uszonyosúszó Felnőtt Világbajnokságot, ahová 11 fős, világ-, és Európa-bajnokokkal teletűzdelt magyar csapat kvalifikálta magát. Senánszky Petra pályafutása 10. felnőtt világbajnoki címéért ugrik vízbe.


– Nagyon várom már a versenyt, egyáltalán nem nyomaszt az esélyesség terhe, bízom benne, hogy színvonalas, jó versenyeket láthatnak majd az érdeklődők. Az idei évi célkitűzéseimet már majdnem mindet elértem, hiszen feltöltődtem, nagyon sok új edzésfeladaton vagyok túl, jó versenyeim voltak, már csak annyi hiányzik, hogy jól érezzem magam a világbajnokságon is. A formám a vártnál is jobban alakul, a lelkesedésemmel minden rendben, úgyhogy mosolyogva szeretném megszerezni a 10. és a 11. felnőtt világbajnoki címemet is, hiszen nem titkoltan így lennék igazán elégedett – mondta Senánszky Petra.


A valaha volt legeredményesebb magyar uszonyosúszó ezúttal a váltók mellett két egyéni versenyszámban, az 50 és a 100 méteres uszonyos gyorsúszásban indul, amiken nemcsak címvédőnek számít, de 2011 óta egyetlen nemzetközi versenyen sem talált legyőzőre, ráadásul mindkét számban jelenleg is világcsúcstartó.

A hölgyek mezőnyében ott lesz a kaposvári Varga Krisztina is, aki többszörös világ-, és Európa-bajnoki érmesnek számít, és ezúttal is dobogós helyekért küzdhet. Rajtuk kívül a felnőttek között még újoncnak számító, de a junioroknál korábban komoly nemzetközi rutint szerző Blaszák Lilla és Szűcs Rebeka lesznek a váltó tagjai.


A férfiaknál a tavalyi Világjátékok győztese, a szegedi „Delfinember” Kanyó Dénes mellett Bukor Ádám számít favoritnak, aki mindhárom egyéni versenyszámában esélyes a végső győzelemre is.

Az erősebbik nem képviselői közül minden magyar esélyes a döntős helyekre, így Mozsár Alex, Stadler Bence, Hamlin Matthew, Gruber Kornél és Dimák Dávid is pontszerző helyen végezhet, valamint hosszú idő után komoly éremesélyes a 4×200 méteres férfi felszíni váltó is.

A medencés versenyek július 16-án, hétfőn kezdődnek, majd 4 napon át tartanak a belgrádi uszodában, délelőtt az előfutamok, délután pedig a döntők mezőnyével.

Kapcsolódó Cikkek