2018. szeptember 25., kedd
Eufrozina, Kende

Belföld

Sorosék lebuktak, most védekeznek

Mindent megtesznek azért a Soros-hálózatok, hogy elkövetők helyett, áldozatként tüntessék fel magukat. Miközben állítólagos izraeli titkosszolgálati megfigyelésük miatt panaszkodnak, éppen csak a lényeget próbálják elfedni. Azt, hogy csúnyán lebuktak. Amint ugyanis arra idén márciusban a Sorosleaksből fény derült, a hálózat emberei a legkülönbözőbb piszkos módszerekkel dolgoznak a nemzetállami, így a magyar érdekek ellen. Az Origo összeszedte, hogy eddig mit lehetett megtudni a magyar származású amerikai milliárdos hálózatának machinációiról.

Bár a magyar balliberális média egyik legfontosabb mantrája a forrásvédelem elve, most hangosan siránkoznak azon, hogyan lett nyilvános a Sorosleaks, a milliárdos hálózatának botrányos tevékenysége – írja a portál. Közben persze gondosan próbálják eltakarni a lényeget: azt, hogy mi minden derült ki a hálózat működéséről. Zsarolás, törvénytelen adatgyűjtés, Soros kétezer fős Orbán-ellenes hadserege, egy komplett ország megszállása, az üzleti érdekek érvényesítése – sorolja az Origo.


A cikkben öt pontban mutatják be, amit a Sorosleaksről eddig tudni lehet.

Az első pontban azt fejtik ki, hogy Soros berlini embere magyar munkahelyekkel zsarolná a kormányt.


2018 március közepén a Jerusalem Post írása nyomán arról számolt be az Origo, hogyan lobbizik saját hazája ellen Soros Berlinben állomásozó embere, Dénes Balázs. A milliárdos európai „szabadságjogi” lobbiszervezetének vezetője egy hangfelvétel tanúsága szerint arról vallott, hogy német hátterű magyarországi cégeken keresztül gyakorolna nyomást a magyar kormányra – emlékeztet a portál.

Másodikként következik a felsorolásban, hogy a Migration Aid illegális adatbázist épít.

Néhány nappal az Origo írását követően a Magyar Időkben Bayer Zsolt már a bevándorláspárti Migration Aid vezetőjének botrányos lelepleződéséről írt. Siewert András elkotyogta: a Migration Aid a tranzitzónába való bejárását arra használta fel, hogy illegális adatbázist építsenek a menekültekről, méghozzá természetesen titokban. „A mi adatbázisunk is, amit a tranziton csináltunk, sem volt legális ilyen szempontból” – idézi az Origo Siewert szavait.

A portál teljes cikkéből kiderül az is, hogy Soros volt pénzügyi bizalmasa szerint kétezren dolgoznak Orbán ellen. Miközben Soros emberei az ukrán elnök megbuktatásában is részt vettek – ismerteti az Origo.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • A kormány vizsgálja meg a bevándorlási különadót

    A kormány vizsgálja meg a bevándorlási különadót

    Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága keddi ülésén felkérte a kormányt, hogy vizsgálja meg a bevándorlási különadó megfizetésére vonatkozó hatályos jogszabályokat, és kezdeményezzen változtatásokat, amennyiben azok lehetőséget biztosítanak az adóelkerülésre.

  • Orbán Viktor: A gyógyszeripar a magyar gazdaság húzóágazata

    Orbán Viktor: A gyógyszeripar a magyar gazdaság húzóágazata

    A gyógyszeripar a magyar gazdaság húzóágazata és leginnovatívabb területe, cél a további növekedés és az, hogy az ágazat részesedése a nemzeti összterméken belüli a jelenlegi 6 százalékról 8 százalékra nőjön – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden, a magyar tulajdonú Béres Gyógyszergyár Zrt.

  • Hétfőn búcsúztatják Kulcsár Győzőt

    Hétfőn búcsúztatják Kulcsár Győzőt

    Jövő hétfőn búcsúztatják a hetvenhét éves korában, hosszan tartó betegség után múlt szerdán elhunyt Kulcsár Győző négyszeres olimpiai, háromszoros világbajnok párbajtőrözőt, a Nemzet Sportolóját.