2018. augusztus 19., vasárnap
Huba

Belföld

Szakértő: A költségvetés korai elfogadása a lakosságnak is kedvez

A jövő évi költségvetés korai elfogadása Deák Dániel politológus szerint nemcsak a gazdaság szereplőinek, hanem a lakosságnak is kedvez.

A Figyelő munkatársa vasárnap az M1 aktuális csatornán felidézte: 2010 előtt év végén, az utolsó pillanatban szavaztak a képviselők a következő évi költségvetésről, olyan is volt, hogy szilveszter előtt egy-két nappal volt a szavazás.


Ez azt eredményezte, hogy a gazdaság szereplői nem tudtak felkészülni arra, hogy milyen rend szerint kell majd adózniuk, nagy volt a kiszámíthatatlanság – tette hozzá.

Hangsúlyozta, a 2010-es kormányváltás óta a kormány törekedett arra, hogy a gazdasági szereplőknek legalább fél évük legyen felkészülni a változásokra. Már mindenki tudhatja, hogy milyen adózási szabályok vonatkoznak majd rá a következő évben – mondta.

Kapcsolódó Cikkek