EUR: 323,96 Ft
CHF: 287,63 Ft
2018. szeptember 24., hétfő
Gellért, Mercédesz

Belföld

Szijjártó: A magyar-amerikai kapcsolatok újjászületésére lehet számítani

Nem túlzás azt állítani, hogy a következő időszakban a magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok újjászületésére lehet számítani – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének függetlenség napi fogadásán, amelyen David B. Cornstein új amerikai nagykövettel együtt mondott beszédet.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy – az amerikai néphez hasonlóan – a magyarok is igazi szabadságharcosok, és nagyra értékelik a szabadságot és a függetlenséget, amelyekért a történelem során sokszor meg kellett küzdeniük.


Az Egyesült Államokban és Magyarországban közös például az, ahogyan a nemzetközi sajtó kezeli az amerikai és a magyar kormányt – vélekedett a miniszter. Ezekre a közös jellemzőkre hivatkozva megerősítette, hogy Magyarország nem fog beállni azoknak az európaiaknak a kórusába, akik “most már lassan hobbiszerűen” bírálják az Egyesült Államokat. Magyarország továbbra is “kiegyensúlyozottan, mindenfajta kritikát és kommentálást mellőzve fog hozzáállni” az amerikai kül- és belpolitikai döntésekhez – mondta.

Szijjártó Péter kiemelte: a magyar exportnak az Egyesült Államok az Európán kívüli legfontosabb piaca. Magyarországon az amerikai vállalatok alkotják ma már a második legjelentősebb beruházói közösséget, 1700 amerikai cég százezer magyarnak ad munkát. A külügyminiszter hangsúlyozta azt is, hogy Magyarország katonai téren is nem pusztán a szavak szintjén támogatja Washingtont, hiszen magyar katonák szolgálnak az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalícióban, Afganisztánban és a Nyugat-Balkánon is.


A magyar külügyminiszter azt is megjegyezte, hogy tökéletesen megérti Donald Trump elnök álláspontját a határvédelem kérdésében, és egyetért azzal az elvvel, hogy csakis egy adott ország döntheti el, kit enged belépni a területére és kit nem.

David B. Cornstein, az új amerikai nagykövet a fogadás alkalmából a nagyköveti rezidencia kertjében összegyűlt több száz embert köszöntve kiemelte: július 4-e fontos ünnep minden amerikainak, vagyoni helyzettől és bőrszíntől függetlenül, az elsőéves és a negyedik generációs bevándorlónak egyaránt. Ezen a napon az Egyesült Államokban a szabadságot, a jogállamot, a sajtószabadságot, a vallásszabadságot és a szólásszabadságot ünneplik. David B. Cornstein hangsúlyozta, hogy ezek nem pusztán szavak, a fontosságukat az Egyesült Államok tettei is bizonyítják.

A nagykövet, aki június 25-én adta át megbízólevelét Áder János köztársasági elnöknek, kiemelte: Magyarországgal az eddigi legjobb kétoldalú kapcsolatok kialakításán fog együtt dolgozni.

Az amerikai diplomata figyelemreméltónak nevezte, hogy az új nagyköveti stáb ugyan még csak tíz napja van Magyarországon, de az Egyesült Államok csaknem ezer barátját tudták meghívni a függetlenség napi fogadásra. David B. Cornstein megköszönte és méltatta David Kostelancik munkáját, aki ideiglenes ügyvivőként irányította a budapesti nagykövetség munkáját 2017 januárja óta.

Kapcsolódó Cikkek

  • A családokról szól az őszi nemzeti konzultáció

    A családokról szól az őszi nemzeti konzultáció

    Októberben indul az újabb nemzeti konzultáció – közölte Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

  • Az igazi csata most kezdődik

    Az igazi csata most kezdődik

    Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint az uniós állam- és kormányfők salzburgi informális csúcstalálkozóján az országok többsége elutasította az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynöksége szerepének növeléséről szóló új javaslatot, amely a határőrizet részleges jogát venné el.