EUR: 323,45 Ft
CHF: 287,44 Ft
2018. december 17., hétfő
Lázár, Olimpia

Belföld

Teljes a káosz a Jobbikban

Nem egyértelmű, mekkora a Jobbik adóssága, a párt politikusai még a saját sajtóosztályukkal is ellentmondásba keverednek. A pártelnök szerint a bankok nem adtak nekik hitelt, a szóvivő azt mondja, felvettek százötvenmilliót.

A Magyar Idők cikkére reagálva ismételten kijelentette a Jobbik, hogy nem tartoznak az országgyűlési kampány miatt hirdetőcégeknek. A lapban megjelentek szerint a pártnak csak idén nyáron kellene kifizetnie Simicska volt cégének a plakáthelyek díját. Ezt alátámasztotta az ATV-ben Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője, aki azt mondta, tudomása szerint később kell fizetniük a plakáthelyekért.

Teljes káoszról árulkodik az is, hogy a pártból korábban kizárt Toroczkai László azt mondta a Magyar Hírlapnak, hogy a párt vezetése nem tudott a plakátszerződések megkötéséről, sőt, annak részleteit a jelenlegi elnök, Sneider Tamás sem ismerte. Sneider egyébként más fontos részleteket sem ismer, ugyanis nemrégiben azt sem tudta megmondani, mennyi pénz van a párt számláján.

A közel hatvanmillió forintos, Magyar Posta Zrt.-vel szemben fennálló tartozás, valamint a tiltott pártfinanszírozás kapcsán kiszabott büntetés első, 331 milliós tétele miatt üres pártkasszára hivatkozott több politikusuk a közelmúltban. Pedig korábban adományokból összegyűjtöttek százkétmillió forintot, ebből viszont mindössze húszmilliót vallottak be a kampánybeszámolóban.


Sneider korábban azzal is megvádolta a kormányt, hogy nyomást gyakorolt a bankokra, ezért nem kapott tavaly hitelt a Jobbik kampányfinanszírozásra. Ezzel szemben Jakab Péter, a párt másik szóvivője szerint százötvenmillió forintos banki hitelből fedezték a plakátkampányt és a működési kiadásaikat. A Magyar Hírlap megkeresésére a Jobbik sajtóosztálya leszögezte: a Jobbik nem kapott, így nem is vett fel hitelt. A párt teljes adóssága pedig szerintük ötvennyolcmillió forint. Kérdés, hogy akkor Jakab milyen hitelről beszélt, és ha ennyi az adósság, miből fizették ki a többit.

Zuhanórepülésben a támogatottság

A Závech Research felmérése szerint a Jobbik május óta elvesztette szavazóinak egyharmadát: tizenötről tíz százalékra esett vissza a teljes népesség körében. A biztos pártválasztók között most 13 százalékon állnak, az áprilisi választáson még 19 százalékot szereztek. A kutatások azt mutatják, hogy a csökkenés nem állt meg, a fiatalok és a diplomások folyamatosan hagyják el az ellenzéki pártot.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Ellenzéki képviselők élhettek vissza pozíciójukkal

    Ellenzéki képviselők élhettek vissza pozíciójukkal

    Az Alapjogokért Központ igazgatójának hétfői kommentárja szerint az Országgyűlés épületében “botrányt okozó” ellenzéki képviselők az “MTVA-székházban tanúsított vélhetően jogellenes magatartásukkal” visszaélhettek pozíciójukkal.

  • Az Irka gyermeklap megtartó erő a kárpátaljai magyarságnak

    Az Irka gyermeklap megtartó erő a kárpátaljai magyarságnak

    A 25 éve megjelenő Irka című gyermeklapon magyarok nemzedékei nőttek fel Kárpátalján, ezért az fontos megtartó erőt jelent a közösség számára – jelentette ki Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár hétfőn Beregszászon a gyermekkiadvány negyedszázados évfordulós ünnepségén.

  • Spanyolország fontos szövetségese Magyarországnak

    Spanyolország fontos szövetségese Magyarországnak

    Spanyolország fontos partnere Magyarországnak, hiszen mindkét állam tagja ugyanannak a politikai, illetve védelmi szövetségnek: az Európai Uniónak (EU), valamint az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón, miután hivatalában fogadta Josep Borrellt, Spanyolország külügy-, európai uniós és együttműködési miniszterét.