EUR: 324,08 Ft
CHF: 287,72 Ft
2018. szeptember 24., hétfő
Gellért, Mercédesz

Külföld

Titokban találkozott Soros György a bevándorláspárti spanyol kormányfővel

A spanyol média szerint a milliárdos spekuláns titokban találkozott a legmagasabb rangú, még hivatalban lévő tanítványával, Pedro Sánchezzel, Spanyolország szocialista miniszterelnökével. A két személyben a legfontosabb közös tulajdonság az elvakult bevándorláspártiság, amelyet mindenáron rá akarnak erőszakolni Európára – írja az Origo. Pedro Sánchez, a néhány hete a miniszterelnökséget megszerző, baloldali politikus arról vált azonnal ismertté, hogy beengedte a Soros-hajóknak is nevezett migránshajókat.

/Fotó: MTI – Szigetváry Zsolt

Soros és Sánchez találkozójára a madridi miniszterelnöki rezidencia épületében, a Moncloa palotában került sor szerda este. A megbeszélés nagyjából másfél óráig tartott a spanyol OKDIARIO című lap által kiszivárogtatott információk alapján.


A lap szerint a migránspárti spekuláns megbeszélést folytatott Josep Borrell Fontelles külügyminiszterrel is, aki 2004 és 2007 között az Európai Parlament elnöke volt.

Az amerikai milliárdos és a baloldali spanyol miniszterelnök között érdekes módon a titkos egyeztetés azután történt meg, miután a két sorosista álcivil szervezet, a SOS Méditerranée és az Orvosok Határok Nélkül által fenntartott Aquarius nevű, migránscsempészettel foglalkozó Soros-hajónak Sánchez engedélyezte a kikötést Valencia városában, 629 illegális bevándorlóval a fedélzetén.


Soros Györgynek és Pedro Sáncheznek még van egy nagy közös terve: mindketten el akarják távolíttatni a két marokkói spanyol enklávé, Ceuta és Melilla köré emelt 6 méter magas dupla kerítésről a szögesdrótot, annak érdekében, hogy az ott átmászni próbáló migránsok ne sérüljenek meg. Az erősen bevándorláspárti spanyol kormányfő egy rádióbeszédében kiemelte, hogy mindent meg fog tenni a szögesdrót eltávolítása érdekében.

/Fotó: MTI/AP/Francisco Seco

A Breitbart szerint Sorosnak azért érdeke szorosabbra főzni a kapcsolatát Sánchezzel, mivel a spekuláns folyamatosan teret veszít az EU többi tagállamában. Soros pozíciója Közép-Európában Orbán Viktor áprilisi, sorozatban harmadik kétharmados győzelme után nagyon meggyengült, de a tavalyi cseh és osztrák választások eredményei miatt is lassan, de biztosan csökken a befolyása a régióban.

Jelenleg egyetlen (gyenge) szövetsége van Közép-Európában Andrej Kiska szlovák államfő, de ő már közölte, hogy a 2019. március 9-én rendezendő köztársaságielnök-választáson nem fog indulni. Ráadásul a szlovák miniszterelnökre nem számíthat Soros – írja az Origo.

Ausztria keményen bevándorlásellenes és Olaszországban is visszaszorult a bevándorláspárti spekuláns, miután megalakult az új római kormány, amelynek a belügyminisztere, Matteo Salvini keményen fellép Soros helyi kitartottjaival szemben.

A Brexit miatt ráadásul Angliában is csökken a befolyása, az Európai Unió fontos tagállamai közül most elsősorban Spanyolországban akarja valóra váltani a céljait, annak érdekében, hogy minél több illegális bevándorlót hozhasson Európába. Erre pedig Pedro Sánchez személyében megfelelő partnert talált – írja a lap.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • A nap képe: Harangoztak

    A nap képe: Harangoztak

    A világ legnagyobb szabadon lengő harangja mellett teljesen eltörpülnek a szakemberek a Metalodlew lengyel vállalat krakkói öntödéjében.

  • Harmadik hete pusztít tűz egy németországi lápvidéken

    Harmadik hete pusztít tűz egy németországi lápvidéken

    Harmadik hete pusztít tűz Németországban egy lápvidéken, amelyet gyakorlótérnek használ a hadsereg (Bundeswehr), a rakétakilövési gyakorlat miatt keletkezett tűz elfojtásán vasárnap már több mint 1200 tűzoltó, katasztrófavédelmi szakember és katona dolgozott.