EUR: 333,72 Ft
CHF: 305,59 Ft
2019. szeptember 22., vasárnap
Móric

Belföld

Több mint 20 ezren vesznek részt a nyári diákmunka programban

Már több mint 20 ezren vesznek részt a Pénzügyminisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban, akiknek a száma augusztus végére meghaladhatja a 30 ezret is – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek csütörtökön.

Közölte, a nagy érdeklődésre való tekintettel további 400 millió forint támogatást biztosítanak a megyéknek a programra, így már összesen 3,4 milliárd forinttal támogatja a kormány a 16-25 év közötti diákok munkatapasztalat-szerzését.


A tárcavezető emlékeztetett rá, hogy a területi, települési önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett az idei évtől a mezőgazdaság és vendéglátás területén működő vállalkozások esetében is támogatható a diákok legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatása. A mintegy 20 ezer diákból több mint 1500-an a turizmus, vendéglátás területén, mintegy 300-an pedig mezőgazdasági cégeknél helyezkedtek el.

Kifejtette, az erős munkaerő-kereslet kielégítése érdekében célozták meg ezeket a piaci szegmenseket, a cégek érdeklődése pedig nagy a diákmunkások iránt. A program már diákkorban hivatott elősegíteni a fiatalok munkához jutását, a korai munkatapasztalat mellett pedig a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja – tette hozzá Varga Mihály.


A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a tényleges foglalkoztatásukkor – leghamarabb június 18-án – már betöltötték a 16. életévüket, és legkésőbb a program befejezésekor – augusztus 31-én – még nem múltak el 25 évesek. A kormány a béreket támogatja, az önkormányzatok esetében százszázalékos a támogatás, amely legfeljebb két hónapra adható, június 18. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra. Összege a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 135 375 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 103 500 forint lehet személyenként és havonta.

Az önkormányzatoknak és a vendéglátásban, illetve mezőgazdaságban tevékenykedő cégeknek a járási hivatalokhoz kell benyújtaniuk a felmerülő munkaerőigényüket. A diákok az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál regisztrálhatják magukat – mondta el a pénzügyminiszter.

Kapcsolódó Cikkek

  • Magyarországon ma a zsidó közösség biztonságban és nyugodalomban élhet

    Magyarországon ma a zsidó közösség biztonságban és nyugodalomban élhet

    Magyarországon ma a zsidó közösség biztonságban és nyugodalomban élhet, büszkék vagyunk a múltunkra, hagyományainkra, és úgy gondoljuk, hogy Magyarországon és Budapesten nemcsak múltja, hanem jelene és jövője is van a zsidó közösségnek – mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija vasárnap Budapesten, a közösség két új Duna menti zsinagógájának és két új tóratekercsének avatási ünnepségén.