EUR: 323,10 Ft
CHF: 286,87 Ft
2019. január 16., szerda
Gusztáv

Belföld

Több mint öt éve tart a keresetek emelkedése Magyarországon

Óriási eredmény, hogy több mint öt éve tart a keresetek emelkedése Magyarországon – mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira pénteken.

Hozzátette: 2012-2018 között 51 százalékkal emelkedtek a nettó keresetek, és a reálbérek – 2012-2017 között – is kimagasló ütemben, mintegy 32 százalékkal nőttek. A jövő évi költségvetésben az eddigi adókedvezmények megmaradnak, a legjelentősebbnek nevezte, hogy a szociális hozzájárulási adó mértéke 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkenhet. Ez 130 milliárd forint megtakarítást jelent a vállalkozásoknak, és a béremelésre is komoly fedezetet teremt – húzta alá.


A tárca MTI-nek küldött közleményében kiemeli: a folyamatos emelkedéshez a kormányzat közszférában végrehajtott béremelései, továbbá a versenyszféra növekvő munkaerő-kereslete és a hatéves bérmegállapodás járultak hozzá. A bérnövekedés folytatódását a 2019-es költségvetés is támogatja, hiszen a szociális hozzájárulási adó mértéke 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkenhet, ami a vállalkozásoknak további béremelésekre adhat mozgásteret. A közszférában is folytatódnak a bérfejlesztések, 2019-től tovább nő a katonák és a rendvédelmi dolgozók, valamint az egészségügyi szakdolgozók fizetése, az önkormányzati köztisztviselők és a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bérrendezését is tervezik, a költségvetés pedig fedezetet nyújt valamennyi, a korábbi években már megvalósult béremelési intézkedés továbbviteléhez is – írták.

A PM közölte: a nemzeti kormány célja változatlanul a teljes foglalkoztatás elérése és az, hogy a gazdasági növekedés eredményét a munkavállalók is egyre inkább érezzék. A növekvő bérek és a munkából élők számának dinamikus növekedése emellett a magyar gazdaság fellendülését is érdemben támogatja, párhuzamosan a költségvetés egyensúlyának megőrzésével.


Elemzők: Kétszámjegyű maradhat a bérnövekedés idén

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője azt írta: a tavalyi magas bázis miatt az év hátralevő részében lassabb bérdinamikára számít, azonban a munkaerőhiány gyorsabb bérnövelést kényszeríthet ki. Így éves átlagban 10,8 százalékos bérnövekedéssel számol, amely a várt 2,7 százalékos infláció mellett 7,9 százalékos reálbér-növekedést eredményezhet.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában megállapította, hogy a keresetek májusi emelkedése kismértékben elmaradt a 11,2 százalékos piaci várakozástól. Az emelkedő infláció mellett lehetségesnek nevezte, hogy idén a reálbér-emelkedés kismértékben elmarad a 10 százaléktól. Ugyanakkor hozzátette: a munkaerőhiány további felhajtóerőt képvisel majd.

Kapcsolódó Cikkek

  • Balliberális párttá vált a Jobbik

    Balliberális párttá vált a Jobbik

    Páros lábbal szállt bele Gyöngyösi Mártonba, volt pártja elnök-helyettesébe és az őt védő Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterbe Volner János, a Jobbikból a Mi Hazánk Mozgalomba igazolt képviselő.

  • 23-24 százalékkal bővült az építőipar 2018-ban

    23-24 százalékkal bővült az építőipar 2018-ban

    Vélhetően 23-24 százalékkal bővült az építőipar teljesítménye 2018-ban az előző év azonos időszakához képest – kommentálták piaci elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által az építőipar novemberi teljesítményéről kedden kiadott jelentést.

  • Felfüggesztett börtönre ítélték a védett lepkékre vadászó cseheket

    Felfüggesztett börtönre ítélték a védett lepkékre vadászó cseheket

    Természetkárosítás miatt jogerősen egy év két hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Berettyóújfalui Járásbíróság kedden azt a négy cseh állampolgárt, aki 2017 szeptemberében fokozottan védett szikibagolylepkékre vadászott a biharsági tájvédelmi körzetben – közölte a Debreceni Törvényszék szóvivője az MTI-vel.