EUR: 333,72 Ft
CHF: 305,59 Ft
2019. szeptember 22., vasárnap
Móric

Egyéb Miskolc

Több teherautó ütközött az M3-ason

Több tehergépjármű ütközött az M3-as autópálya 48-as kilométerszelvényénél, Kerekharasztnál, az egyik jármű vezetője a helyszínen életét vesztette. Az autópálya Miskolc felé vezető sávjait lezárták.

Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy három kamion és egy teherautó ütközött össze, az egyik kamion vezetőfülkéje a becsapódástól az árokba repült, vezetője a helyszínen életét vesztette. Egy másik jármű vezetője beszorult a teherautóba, őt feszítővágóval szabadították ki. A pályaszakaszon teljes útlezárás volt, az aszódi lehajtónál terelték le a pályáról a forgalmat.

Kapcsolódó Cikkek

  • Jól halad a sétány építése

    Jól halad a sétány építése

    Heteken belül elkészül az Újhegyi sétány harmadik szakaszának felújítása. A 2016-ban átadott első, majd a 2019 tavaszán elkészült második ütemet követően az önkormányzat immár teljes hosszában újjávarázsolja a kerület legnagyobb lakótelepének főutcáját.

  • Grezsa könnyen járható várossá tenné Vásárhelyt

    Grezsa könnyen járható várossá tenné Vásárhelyt

    Öt év alatt 50 kilométernyi utat újítana fel a vásárhelyi polgármesterjelölt, aki rendbe tenné a város járdáit, növelné a tram-train szerelvények számát, kártalanítaná a nyomvonal mellett lévő üzleteket, és elektromos buszokkal oldaná meg a helyi tömegközlekedést.

  • Szücsné vértesszőlősi képviselőként Tatabánya ellen szavazott

    Szücsné vértesszőlősi képviselőként Tatabánya ellen szavazott

    Szücsné Posztovics Ilona, a DK és a többi ellenzéki párt polgármesterjelöltje vértesszőlősi önkormányzati képviselőként arra szavazott, hogy Vértesszőlős a Tatai járáshoz tartozzon, ne Tatabányához – ismertette sajtótájékoztató keretében Salló Győző.