EUR: 323,29 Ft
CHF: 286,69 Ft
2018. december 17., hétfő
Lázár, Olimpia

Egyéb Tatabánya

Töretlen a focinyár népszerűsége

Foci, strand és jó hangulat – szinte minden kissrác álma egy ilyen nyár. Ezt igyekszik elhozni a tatabányai gyerekek számára a TSC labdarúgó-szakosztályának hagyományos focitábora.

– A legfontosabb, hogy jól érezzék magukat a gyerekek – hangsúlyozta Megyesi László edző, a tábor egyik szervezője. – Nyilván fontos szerepet kap a labda is, de itt nem az a fontos, mint a hétköznapok során, hogy képezzük a gyerekeket. Legyenek együtt, mozogjanak és szeressék meg minél jobban a focit!


Az első olyan focitáboron vagyunk túl, amit az egyesület már a Tatabányai Sport Club labdarúgó-szakosztályaként tartott meg.

– Csak a név változott, minden más a jól megszokott – tette hozzá Molnár Tamás szakosztályvezető. – Fontos számunkra, hogy megtartsuk ezt a hagyományt, amit a gyerekek és a szülők is szeretnek. Zömében már igazolt ifjú labdarúgók vannak a táborban, de akadnak olyanok is, akik nem űzik versenyszerűen a sportot. Természetesen örülünk, ha közülük többen csatlakoznak majd esetleg a jövőben a klubhoz.

Két hét alatt összesen 115 focistapalánta rúgta a bőrt az óvárosi műfüves pályákon.

Kapcsolódó Cikkek

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.

  • Egyedi értékeket őriznek

    Egyedi értékeket őriznek

    A hucul lovaktól a Bodrog vízi élményútvonalig: természetvédelmi és a természeti értékekre épülő turisztikai célú fejlesztések kezdődtek az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) működési területén.