EUR: 333,72 Ft
CHF: 305,59 Ft
2019. szeptember 21., szombat
Máté, Mirella

Egyéb Szolnok

Új kerékpárosrekord a Tisza-tónál

Idén június végéig 22 129, a duzzasztóművön áthaladó kerékpárost számlált a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Kiskörei Szakaszmérnöksége, ami csaknem duplája az elmúlt év első félévében regisztrált adatnak és több mint kétharmada a tavalyi teljes évi forgalomnak – tette közzé az igazgatóság a honlapján.

A szakaszmérnökség 2008 óta kíséri figyelemmel a vízlépcsőn áthaladó kerékpáros-forgalmat. Az első nem teljes évben, 2008-ban 6800 kerékpáros hajtott át az üzemi hídon, tavaly azonban ez a szám már 30 884 volt.
Idén az első hat hónapban ismét új rekord született, ugyanis 22 129-en pattantak nyeregbe a Tisza-tónál, köztük 1670 versenyző. A havi rekordot eddig 2017 júliusa tartotta 9086 kerékpárossal, ám 2018 májusában új forgalmi csúcs született 10 153 biciklissel.


A szakaszmérnökség 2008 óta kíséri figyelemmel a kerékpáros-forgalmat
Fotó: Illusztráció

A közleményben kiemelik, hogy az igazgatósági statisztikákban csak a duzzasztómű felett áthaladó kerékpárosok jelennek meg, nem szerepelnek azok, akik például Abádszalókról tekernek Tiszafüredre vagy Kisköréről bicikliznek Poroszlóra.

A Kötivizig beruházásában, 493 millió forint európai uniós és hazai támogatásból épült 2005–2007 között a Tisza-tó körüli árvízvédelmi töltés koronáján a három méter széles kerékpárút, először a bal parton, Abádszalók és Tiszafüred, majd a jobb parton, Kisköre és Poroszló között.

Kapcsolódó Cikkek

  • Irány a színház! Lessünk be a kulisszák mögé!

    Irány a színház! Lessünk be a kulisszák mögé!

    Harmincnégy színház részvételével, mintegy 200 programmal várja az érdeklődőket szombaton a Színházak Éjszakája. A teátrumok nem csak előadásokkal készülnek, hanem kulisszajárásokkal, nyílt próbákkal és számos egyéb programon is részt lehet venni.

  • Jól halad a sétány építése

    Jól halad a sétány építése

    Heteken belül elkészül az Újhegyi sétány harmadik szakaszának felújítása. A 2016-ban átadott első, majd a 2019 tavaszán elkészült második ütemet követően az önkormányzat immár teljes hosszában újjávarázsolja a kerület legnagyobb lakótelepének főutcáját.

  • Grezsa könnyen járható várossá tenné Vásárhelyt

    Grezsa könnyen járható várossá tenné Vásárhelyt

    Öt év alatt 50 kilométernyi utat újítana fel a vásárhelyi polgármesterjelölt, aki rendbe tenné a város járdáit, növelné a tram-train szerelvények számát, kártalanítaná a nyomvonal mellett lévő üzleteket, és elektromos buszokkal oldaná meg a helyi tömegközlekedést.