2018. december 10., hétfő
Judit

Egyéb Szolnok

Új szakaszt adtak át a 32-es főúton

Javában zajlanak az útfelújítások Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Nemrégiben a fejlesztések újabb állomáshoz érkeztek: a 32-es számú főút egy felújított szakaszát adták át Szolnok és a megye elöljárói.

Az érintett út a város és a 4-es elkerülő út közötti részen kapott új szerkezetet. Ahogy az átadón Szalay Ferenc polgármester fogalmazott, Szolnok városa a jelentős közútfejlesztési program egyik célállomása, hiszen épül az M4-es autóút Budapestet és Szolnokon összekötő szakasza, és hamarosan folytatódik az északi elkerülő építése is. Ez az út a 4-es jelenlegi elkerülőjéről vezeti be a forgalmat a városba, és közel fél évszázad után már nagyon megérett a teljes burkolatcserére – tette hozzá.


A nettó 193 millió forintos beruházással egy 44 éves burkolatot cseréltek ki, és vált az út egyenletessé és biztonságosabbá. Megerősítették az útpadkát, felújították a buszmegállókat is.

Negyvennégy év után megújult utat adhattak át az elöljárók

Dr. Kállai Mária parlamenti képviselő arra hívta fel a figyelmet köszöntőjében, hogy egy térség fejlesztéséhez elengedhetetlen az infrastruktúra fejlesztése.


– A kormányzat közútfejlesztési koncepciója üdvözlendő, hiszen immár a kisebb települések számára is igyekszik a lehető legjobb infrastrukturális lehetőségeket teremteni. Szolnokra az autóút megépülésével jelentős gazdasági fejlődés is érkezik, amihez nagy szükségünk van a minőségi úthálózatra. Ha csak abba gondolunk bele, hogy a munkaerő lényegesen mobilisabb, ha jó utakon közlekedhet, hiszen kiszámítható az érkezése – mondta a parlamenti képviselő.

Dr. Kállai Mária hozzátette: térségünkben több helyen is épülnek az utak, elegendő csak Besenyszögre gondolni, ahol már dolgoznak a kivitelezők a Szolnok és a kisváros közötti szakaszon: „Megyeszerte számos fontos út újul meg, amiért köszönet járt a Magyar Közút megyei szervezetének, valamint megyei képviselőtársaimnak, akikkel közösen tudunk gondolkodni a fejlesztésekről.”

Kapcsolódó Cikkek