EUR: 333,72 Ft
CHF: 305,67 Ft
2019. szeptember 20., péntek
Friderika

Belföld

Újabb botrány! Juhász megfenyegette a volt párját elszerető támogatóját

Mint egy rossz szappanoperában, úgy derül ki időnként újabb és újabb botrányos eset Juhász Péterről. Bár az Együtt elnevezésű párt még június elején megszűnt, az egykori elnökéről ismét kellemetlen dolgok derültek ki.

Azt már szinte megszokott, hogy a nőverő Juhász rendszeresen pénzt kéreget. A politikus két éve azzal bukott meg, hogy egy összetarhált méregdrága autóval – amit egy politikai alapítvány számára szerzett meg – luxus magánutazásra indult a festői Pag szigetre – számolt be az esetről elsőként akkor a Ripost.


A legfrissebb Juhász-botrány lényegében ezzel az utazással kezdődik. A méregdrága svéd luxusautóról ugyanis ezután derült ki, hogy nagylelkű ajándékként került Juhász Péter politikai alapítványának tulajdonába. Amit ő gátlástalanul magáncélra kezdett használni – írja most a lap.

Azonban később az adakozó nemcsak elzárta a pénzcsapot, de a Ripost arról számol be, hogy a dúsgazdag üzletember kimentette Juhász “karmai közül” lehetetlen helyzetbe került élettársát, a politikus három, tragikus helyzetbe került gyermekével együtt! Mire a politikus megfenyegette korábbi barátját és bőkezű mecénását!


Minderről azok a nyilvánosságra került gyámhatósági iratok szólnak, melyek Juhász elképesztően agresszív viselkedéséről, gyermekei anyjának folyamatos terrorizálásáról számolnak be, több környezettanulmányt is beleértve. Ezekben szerepel a fenti történet is – ismerteti a portál.

A Ripost információi szerint kiderül belőlük, hogy Juhász Péterrel szemben az édesanya csak a dúsgazdag üzletemberre számíthatott, nemcsak anyagilag, de érzelmileg(!) is. A politikus korábbi barátja és mecénása az agresszív jelenetek elől Londonba menekítette az anyát és a gyerekeket, amire Juhász durva fenyegetőzéssel válaszolt.

A lap úgy tudja, a gazdag vállalkozó azonban nem ijedt meg a fenyegetésektől, sőt, továbbra is komolyan áldoz Juhász volt élettársának és gyermekeinek jólétére.

Kapcsolódó Cikkek

  • A magyar vidék fejlesztése a kormány kiemelt célja

    A magyar vidék fejlesztése a kormány kiemelt célja

    A magyar vidék fejlesztése a kormány kiemelt célja, hiszen a kis- és középvárosok kezében van az ország jövője – hangoztatta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken Kőszegen a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI) által szervezett, “Kreatív város – Fenntartható Vidék” (KRAFT) címet viselő konferencia megnyitóján.

  • Szombaton rendezik meg a Színházak éjszakáját

    Szombaton rendezik meg a Színházak éjszakáját

    Kulisszajárásokkal, nyílt próbákkal, premierekkel és egyéb rendhagyó programokkal várja harmincnégy budapesti teátrum a közönséget szombaton a Színházak éjszakáján, amelyhez számos vidéki színház is csatlakozik.