EUR: 333,72 Ft
CHF: 305,59 Ft
2019. szeptember 21., szombat
Máté, Mirella

Egyéb Hódmezővásárhely

Újabb csatára készülnek az ínyvitézek

XIII. századi főzési, sütési hagyományok elevenednek meg július 29-én Hódmezővásárhelyen, ismét megrendezik a Hód-tavi Gasztro-lovagi Tornát. Csáki Zsolt gasztroszervező elmondta, hogy a főzőversenyt a VII. Hód-tavi csata emléktalálkozó és a Kun László Íjász Emlékverseny keretében rendezik meg, és a háromnapos program zárónapján csapnak össze az ínyvitézek.

Vajon hányan tudják azt, mit jelent a monyád, mire használták a gyöketet? Talán csak a legelvetemültebb konyhai hősök ismerik ezeket a középkori elnevezéseket. Sokan el sem tudják képzelni, hogyan lehet főzni, sütni, háromfogásos vacsorát az asztalra tenni burgonya, paprika, paradicsom vagy éppen kukorica felhasználása nélkül. Márpedig a IV. Hód-tavi Gasztro-lovagi Tornán ezeket az élelmiszereket tilos használni, hiszen július 29-én (illetve a VII. Hód-tavi csata emléktalálkozó és a Kun László Íjász Emlékverseny egésze alatt) visszarepülünk az időben, egészen a XIII. századba.


Az eddigi években is rendkívül kreatívak voltak a versenyzők.

A főzőverseny gasztroszervezője, Csáki Zsolt elmondta, hogy a mai közkedvelt alapanyagok közül ugyan sokat nem ismertek őseink, azonban így is rengeteg fűszert, azaz gyöketet használtak a középkori magyarok. Azok az egyének, csapatok, akik vállalják a megmérettetést a főzőversenyen, a jelentkezés után kapnak egy pontos listát, milyen alapanyagokat használhatnak fel az üstönyök (pörköltök), az áldosok (levesek), a szamszák (tésztafélék), a gyurányok (gyúrt tészták) vagy éppen a monyádok (galuskák) elkészítéséhez.

Csáki Zsolt, a rendezvény gasztroszervezője

Jelentkezni a [email protected] e-mail-címen lehet. A főzés helyszíne a 47-es Szegedi út melletti motokrosszpályán, a hód-tavi csata emlékművénél.

Kapcsolódó Cikkek

  • Irány a színház! Lessünk be a kulisszák mögé!

    Irány a színház! Lessünk be a kulisszák mögé!

    Harmincnégy színház részvételével, mintegy 200 programmal várja az érdeklődőket szombaton a Színházak Éjszakája. A teátrumok nem csak előadásokkal készülnek, hanem kulisszajárásokkal, nyílt próbákkal és számos egyéb programon is részt lehet venni.

  • Jól halad a sétány építése

    Jól halad a sétány építése

    Heteken belül elkészül az Újhegyi sétány harmadik szakaszának felújítása. A 2016-ban átadott első, majd a 2019 tavaszán elkészült második ütemet követően az önkormányzat immár teljes hosszában újjávarázsolja a kerület legnagyobb lakótelepének főutcáját.

  • Szücsné vértesszőlősi képviselőként Tatabánya ellen szavazott

    Szücsné vértesszőlősi képviselőként Tatabánya ellen szavazott

    Szücsné Posztovics Ilona, a DK és a többi ellenzéki párt polgármesterjelöltje vértesszőlősi önkormányzati képviselőként arra szavazott, hogy Vértesszőlős a Tatai járáshoz tartozzon, ne Tatabányához – ismertette sajtótájékoztató keretében Salló Győző.