EUR: 323,43 Ft
CHF: 286,19 Ft
2018. szeptember 20., csütörtök
Friderika

Belföld

Újabb zűrös ügy a Jobbik körül

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) befejezte a Jobbik pártalapítványa 2015–2016. évi gazdálkodásának ellenőrzését. Az ÁSZ szabálytalanságot tárt fel a szervezet könyvelésében. Nem ez az első visszásság az alapítvány és a párt pénzügyei körül.

– Szabó Gábornak, a kuratórium elnökének 3o napja van, hogy intézkedési tervet készítsen és azt elküldje az ÁSZ részére  – közölte az Állami Számvevőszék. A vizsgálat szerint a Jobbik Magyarországért Alapítványban a ráfordítások elszámolása 2016-ban nem volt szabályszerű, mert a könyvelésben elszámolást megalapozó számlák nélkül rögzített tranzakciókat.


Nem ez az első botrány a Jobbik pártalapítványa körül. 2015-ben az Átlátszó indított pert, mert a pártalapítványok közül egyedül a Jobbiké nem árulta el a portálnak, hogy mire fordította az állami támogatásokból származó százmilliókat. Végül az első tárgyalás előtt néhány nappal mégis közölték az adatokat, amiből kiderült, hogy például az Iránytű Intézet 2012-től 2015 tavaszáig közel 174 milliós támogatásban részesült, de jutott a párt lakájmédiájának, a Barikád Magazinnak (83 millió) és az Alfahírnek (61 millió) is.

Mint ismert, az ÁSZ 660 milliós büntetést szabott ki a pártra decemberben, mert 2o17-ben jóval a piaci ár alatt béreltek plakáthelyeket Simicska Lajos cégétől, ami tiltott párfinanszírozásnak minősül. A párt állítólag a mai napig nem fizette ki ezeket a plakáthelyeket, és a Magyar Postának is tartozik hatvanmillió forinttal.


Ezután januárban gyűjtésbe kezdett a párt, hogy kifizessék az ÁSZ-büntetést, amire a támogatóiktól összekalapozott körülbelül százmillió forint nem lett volna elég, később kiderült, hogy nem is erre költötték, hanem például ebből az összegből kampányoltak.

Később mindössze húszmilliót vallottak be a százmillió helyett a kampánybeszámolóban, amelynek egyéb tételei sem tisztázottak. A Sneider Tamás pártelnök által aláírt dokumentumban ugyanis szerepel egy 84 millió forintos hitel, bár ő korábban azt állította, hogy a Jobbik már a saját bankjától sem kap kölcsönt. Ezzel szemben Vona Gábor korábbi pártelnök említést tett a párt pénzügyi stabilizációját megcélzó banki hitelekről.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek