EUR: 333,72 Ft
CHF: 305,67 Ft
2019. szeptember 20., péntek
Friderika

Egyéb Debrecen

Velodrom épül városunkban

A velodrom speciális sportcsarnok. Központi eleme az ovális, fából épített, két egyenesből és két erősen döntött visszafordító kanyarból álló, gyorsasági versenyekre szolgáló, 150 vagy 200 méter hosszúságú pálya. Révész Máriusz kerékpározásért felelős kormánybiztos az alkalomból járt a cívisvárosban, hogy a kormány zöld utat adott három magyarországi velodrom, azaz a pályakerékpározásnak otthont adó fedett csarnok megépítésének – Budapesten, a Dunántúlon illetve a keleti régióban.

A dunántúli, illetve a kelet-magyarországi létesítmény edzőközpontként is funkcionál majd, s hogy keleten Debrecenre esett a választás, az a város sikere is egyben, melyért a polgármester maga is sokat tett. A nyugat-magyarországi helyszínt is kiválasztották már, és hamarosan bejelentik, hogy hol épülhet fel.


A kormánybiztos a velodromok szükségességét meg is indokolta, elmondta, szemlélet- és életmódváltás zajlik Magyarországon, a kormány éppen ezért költötte arányaiban a legtöbbet a kerékpáros-úthálózat fejlesztésére az összes EU-tagállam közül és a továbbiakban is ez a szándéka. – Egy ország, egy nemzet társadalmi fejlettségének fokmérője, hogy milyen a kerékpáros-kultúrája. Egy biciklis társadalom igényli, kívánja a versenysportot, a pályakerékpározás pedig rendkívül látványos sport, és szegénységi bizonyítvány, hogy jelenleg Magyarországon nincs egyetlen erre alkalmas létesítmény sem – mondta Révész Máriusz.

Papp László polgármesterként megköszönte a kormánynak, hogy ezúttal is régióközpontként tekint Debrecenre, és ezzel a beruházással tovább gyarapítja a város egyébként is rendkívül gazdag sportinfrastruktúráját. A lehetséges helyszínek között említette a polgármester az egyetemi campust, az Oláh Gábor utcai sportcentrumot, illetve a pallagi futballakadémia melletti területet. A Magyar Kerékpáros Szövetség feladata az építendő két regionális kerékpárosközpont helyszínének meghatározása, az alkalmas ingatlanok felkutatása, megvalósíthatósági tanulmány, hatástanulmány elkészítése. Ezek ismeretében augusztus végéig elkészülhet az előterjesztés a kormány részére. A tervek szerint 2020-ban kezdődhet meg a velodromok kivitelezése, és legkésőbb 2021-re át is adhatják azokat.


Bács Zoltán kancellár biztosított mindenkit afelől, hogy a Debreceni Egyetem minden segítséget megad a velodrom megépüléséhez, előkészületeihez és a majdani üzemeltetéséhez is. A továbbiakban is hathatós támogatást nyújtanak a város sportéletéhez, és így egy újabb sportágban kínálhatnak majd lehetőséget az élversenyzőknek a továbbtanulásra. Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke bemutatta a sportág 12 szakágát, rámutatott, hogy egy velodrom megépülése a város idegenforgalmi bevételeinek jelentős növekedését is eredményezheti, hiszen a edzőtáborozásokból mindig a helyi vendéglátás aratja le a babérokat. Elmondta, a kerékpársport drága sport, tehetős emberekkel, így a leendő debreceni velodrom kihasználtságáért szerinte fölösleges aggódni, hiszen hasonló létesítmény legközelebb Bécsben, illetve a Varsóhoz közeli Pruszkowban van, így a város nyújtotta lehetőségek iránt minden bizonnyal komoly érdeklődés mutatkozik majd a külföldi csapatok részéről is.

Kapcsolódó Cikkek

  • Jól halad a sétány építése

    Jól halad a sétány építése

    Heteken belül elkészül az Újhegyi sétány harmadik szakaszának felújítása. A 2016-ban átadott első, majd a 2019 tavaszán elkészült második ütemet követően az önkormányzat immár teljes hosszában újjávarázsolja a kerület legnagyobb lakótelepének főutcáját.

  • Ziomara Morrison az Aluinvent DVTK új játékosa

    Ziomara Morrison az Aluinvent DVTK új játékosa

    Az Aluinvent DVTK centere, Chanel Mokango néhány nappal ezelőtt edzés közben súlyos térdsérülést szenvedett. A kongói játékos felépülése hosszabb időt vesz igénybe, ezért a pótlásáról azonnal gondoskodni kellett.