2019. szeptember 19., csütörtök
Vilhelmina

Belföld

Vesztegetés elfogadása miatt két év börtönre ítéltek egy orvost Budapesten

Vesztegetés elfogadása miatt két év végrehajtandó börtönbüntetésre ítéltek első fokon egy orvost, aki 2009 és 2013 között a betegeitől olyan ellátásért kért pénzt, amelyet az egészségbiztosító egyébként finanszíroz – közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.

Ibolya Tibor a közleményben azt írta, a vádlott ebben az időszakban az egyik budapesti kórházban dolgozott ortopédsebészként, és műtéti beavatkozásokat is végzett. A betegek által önként felajánlott hálapénzt sokszor kevesellte, és nagyobb összeget kért.


A vádirat szerint előfordult, hogy előre közölte a beteggel, mennyit kér, de sokszor csak a műtét után határozta meg az összeget. Egyes esetekben alkudozott a honoráriumról, és a részletfizetést is felajánlotta.

Egy beteg köszönetképpen nagyobb értékű könyvet szeretett volna ajándékozni az orvosnak, aki visszautasította, egyértelműen utalva arra, hogy pénzt kér helyette – tette hozzá Ibolya Tibor.

A bíróság az orvost vesztegetés kilencrendbeli elfogadásának bűntette miatt két év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte és három évre eltiltotta az orvosi foglalkozástól – olvasható a közleményben.

Az ítélet ellen az ügyészség, valamint a vádlott és a védő is fellebbezett.

Kapcsolódó Cikkek