EUR: 332,10 Ft
CHF: 304,20 Ft
2019. szeptember 16., hétfő
Edit

Belföld

Visszaszoríthatja az adóelkerülést az új ellenőrzési rendszer

Jelentősen visszaszoríthatja az adóelkerülést, hogy vasárnaptól az étel- és italautomaták forgalmát, valamint a nagy értékű számlák adatait online módon ellenőrzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – közölte a Pénzügyminisztérium vasárnap az MTI-vel.

A tárca várakozásai szerint az intézkedésnek és a nagy értékű számlák ellenőrzésének köszönhetően néhány éven belül Magyarországon 10 százalék alá csökkenhet az adóelkerülés mértéke.


Az automaták átláthatósága az EU minden tagállamában gondot jelent, ám az ágazat kifehérítése Magyarországon a végéhez ért azzal, hogy mostantól csak felügyeleti egységgel ellátott készülékek üzemelhetnek – tették hozzá.

Az adóhivatali összeköttetésnek köszönhetően – mint írták – a NAV egy lekérdezéssel ellenőrizheti a bevallásban feltüntetett bevételeket. Hangsúlyozták, hogy az intézkedés a tisztességes vállalkozókat védi a bevételek eltitkolását üzletvitelszerűen végző adócsalóktól.

A közlemény felidézte, hogy már a 2015-ben bevezetett regisztráció is több tízmillió forint többletbevételt hozott a költségvetésnek, emellett csaknem ötezer illegális automatát szereltek le.

Az adóelkerülést visszaszorító intézkedéseknek köszönhetően az adórés mértéke a 2013. évi 20,9 százalékról 13,7 százalékra csökkent 2015-ben.

Az Európai Bizottság tanulmánya alapján a becsült áfaadórés így a régiós átlag felére csökkent 2015-ben – hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium.

Kapcsolódó Cikkek