2018. december 14., péntek
Szilárda

Egyéb Hódmezővásárhely

205 alkotást állítanak ki

Háromnapos tanácskozást követően döntött a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlat zsűrije arról, hogy mely 205 műalkotást láthatja a nagyközönség az október 7-én nyíló kiállításon. A legnagyobb múltra visszatekintő kortárs tárlaton 135 művész alkotásai jelennek meg: 114 festmény (75 művésztől), 38 grafika (27 alkotótól), 47 plasztika (30 szobrásztól), valamint 6 egyéb, műfajilag be nem sorolható mű (5 alkotótól) kerül kiállításra.

Az idei évben több mint félezer alkotás érkezett a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlatra: 241 alkotó 295 festményt, 107 grafikát, 114 plasztikai alkotást és 14 egyéb művet adott be. A zsűri a múlt héten választotta ki azokat az alkotásokat, amelyeket a művészetkedvelők október első vasárnapjától tekinthetnek meg az Alföldi Galériában. A tárlat díjzsűrijén eldőlt, hogy ki kapja az idei év fődíját, a Tornyai-plakettet, valamint mely művész veheti át az első alkalommal odaítélt életműdíjat. A szakmai grémium közel húsz elismerésről döntött, ezek a tárlat megnyitóján válnak nyilvánossá.


A zsűri 530 alkotásból választotta ki azt a 205-öt, amit az október 7-én nyíló Őszi Tárlaton megtekinthetünk.

Kapcsolódó Cikkek

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.

  • Egyedi értékeket őriznek

    Egyedi értékeket őriznek

    A hucul lovaktól a Bodrog vízi élményútvonalig: természetvédelmi és a természeti értékekre épülő turisztikai célú fejlesztések kezdődtek az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) működési területén.