2018. december 13., csütörtök
Luca, Otília

Egyéb Szombathely

A karnevál ízei

Megválasztották a 19. Savaria Történelmi Karnevál borát és tortáját. Előbbi egy északi típusú vörösbor, utóbbi egy mandulalisztes, csokis, bogyós gyümölcsös finomság lett. Az augusztus 23-án kezdődő fesztiválon mindegyiket megízlelhetik az érdeklődők.

A Savaria Történelmi Karnevál közel második évtizede ad otthont a hazai borok és borászatok bemutatkozásának. A rendezvény egyik legnépszerűbb helyszíne a Borok utcája, ahol évről évre megjelennek a hazai borvidékek és a legújabb nedűk. A Karnevál Bora címért ismét sokan szálltak ringbe. Idén, az immáron 17. versenyen 47 fehérbort, 29 vörösbort és 11 rozét kóstolt a szakmai zsűri.


Összesen 87 féle bort kóstolt meg a zsűri Fotó: Savaria Karnevál/Mészáros Zsolt

A Savaria Történelmi Karnevál legjobb bora címet a Cseri Pincészet Pannonhalmi legenda elnevezésű, 2015-ös merlot, Cabernet Franc tétele nyerte. A szakmai vélemény szerint a bor illatában buja, behízelgő, északi típusú – szép savakkal –, jól iható. A legjobb vörösbornak az Ostoros Pince 2015-ös  Soltész  Egri Kékfrankosát választották, a fehérborok közül pedig a Szászi Birtok – Szászi Endre – 2017-es Badacsonyi Rózsakője bizonyult a legjobbnak.

A Cseri Pincészet tétele nyerte el a karnevál bora címet Fotó: Savaria Karnevál/Mészáros Zsolt

A borokat augusztus 23–26. között kóstolhatja majd a karneváli közönség a Borok utcájában, a díjak átadása augusztus 24-én 16 órától lesz a Borok utcája színpadán.


Tortakóstoló szakmai szemmel Fotó:CSG

Az előző évekhez hasonlóan profi cukrászok, rutinos nagymamák és lelkes otthoni sütőmesterek is benevezhettek a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. által szervezett versenyre. Az idén nyolc tortát kellett megkóstolnia a zsűrinek a Tóvendéglőben, a legjobbnak Dezse Gergő cukrászmester édes kompozícióját, a Csokolóniát választották.

Csokolónia, a győztes kreáció Fotó:CSG

A sütemény csokoládés, mandulalisztes felvert, étcsokoládés ganache-vel és bogyós gyümölcszselével, tejcsokoládés habbal készül. A győztes kreáció a kitüntető cím mellett díszhelyet is kap a rendezvény idejére a Fő téri vásárban, a Szentháromság-szobor lábánál, ahol a látogatók meg is kóstolhatják.

Kapcsolódó Cikkek

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.

  • Egyedi értékeket őriznek

    Egyedi értékeket őriznek

    A hucul lovaktól a Bodrog vízi élményútvonalig: természetvédelmi és a természeti értékekre épülő turisztikai célú fejlesztések kezdődtek az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) működési területén.

  • Adózni kell az AIRBNB után

    Adózni kell az AIRBNB után

    Döntött a képviselő-testület: Józsefvárosban jövőre építményadót kell fizetni az AIRBNB-ként hasznosított lakások után.