EUR: 323,33 Ft
CHF: 286,40 Ft
2018. december 14., péntek
Szilárda

Belföld

A titkosszolgálatoknak köszönhető a robbantások visszaszorulása

A robbantásos merényletek visszaszorulása elsősorban annak köszönhető, hogy az elmúlt időszakban jelentősen megerősödött az európai titkosszolgálatok együttműködése, technikai és humán háttere – jelentette ki Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Közlése szerint, ezért szaporodtak el a kisebb szervezést igénylő és általában magányos támadók által elkövetett gázolásos merényletek, ám ezek nem követelnek annyi áldozatot, mint a robbantások.


Arról is szólt, hogy a terrorszervezetek egyre inkább Észak-Afrikába, elsősorban Líbiába helyezik át a székhelyüket, azt követően, hogy helyreállni látszanak a Közel-Kelet államai.

A terroristáknak az az ideális otthon, ahol nem működik az állam – tette hozzá Gyarmati István.


A Kossuth Rádió 180 perc című pénteki műsorában a Törökországnak Katar által felajánlott 15 milliárd dolláros segítséget úgy értékelte, hogy “most jött el a fizetés időpontja”, ugyanis évek óta több ezer török katona állomásozik Katarban, amely Irán-barátsága miatt szembekerült Szaúd-Arábiával.

Ez nem segíti az amerikai-török viszonyt, mert az egyesült államok legfőbb problémája éppen Irán – mondta Gyarmati István.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Vandálok gyújtogattak Budapesten

    Vandálok gyújtogattak Budapesten

    Sokmilliós kárt okoztak a fővárosnak azok az ellenzék által felkorbácsolt csoportok, amelyek szerda este Bubi-kerékpárokat vertek szét, padokat gyújtogattak és rátámadtak a Parlamentet őrző rendőrökre.

  • Demeter Márta továbbra is titkolózik

    Demeter Márta továbbra is titkolózik

    Mint arról már korábban beszámoltunk, közérdekű adatigényléssel fordult az Origo Demeter Mártához, annak érdekében, hogy megtudják, kiket foglalkoztat országgyűlési keretéből.

  • Így őrzi a TEK a karácsonyi vásárokat – Fotók!

    Így őrzi a TEK a karácsonyi vásárokat – Fotók!

     A kedd esti strasbourgi terrorcselekményt követően a magyar kormány úgy döntött, hogy fokozott biztonsági intézkedéseket hajt végre, hogy hazánkban még véletlenül se történhessen meg hasonló tragédia mint a francia városban.