EUR: 321,20 Ft
CHF: 281,49 Ft
2018. november 17., szombat
Gergő, Hortenzia

Sport

Aranyeső a kajak-kenu vb-n

Három világbajnoki aranyéremmel tért vissza olimpiai bajnok kajakosunk, Kozák Danuta, aki a hétvégén Portugáliában egyesben, párosban és négyesben is diadalmaskodott.

Az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta kislánya tavalyi születése után parádésan tért vissza a vb-mezőnybe, előbb 500 méter egyesben, majd Kárász Annával alig egy óra múlva 500 méter párosban utasította maga mögé a riválisokat.


MTI Fotó: Kovács Tamás

– Kevés volt ez az idő, de pont meg lehetett oldani. Köszönöm mindenkinek, aki segített, az edzők, a technikai stáb, Anna, mindenki azon volt, hogy a legprofibb módon oldjuk meg ezt a helyzetet, szerintem ez sikerült. Örülök, hogy meg is lett az eredménye. Csak a mérlegelésnél tudtuk meg, hogy mi nyertünk, a befutó után én azt hittem, második helyen zártunk – nyilatkozta az MTI-nek Kozák Danuta, aki vasárnap 500 méteren – Kárász Annával, Medveczky Erikával és Bodonyi Dórával együtt – négyesben is behúzta az aranyat.

A Balaska Márk, Birkás Balázs kajakos duó is nagyszerűen teljesített, 200 méteren győzött, ezzel megvédte címét.

– Sokkal jobban mentünk most, mint az előfutamban, a rajtot nagyon jól elkaptuk, a közepe is jó volt, s bár egy pici maradt ebben a pályában, majdnem tökéletes volt – mondta a távirati irodának Birkás.

A magyar versenyzők egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet gyűjtöttek a vasárnap kora délutáni döntőkben a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu világbajnokságon.

(A döntők egy részét vasárnapi lapzártánk után rendezték.)

Kapcsolódó Cikkek

  • Dr. Mészáros János: A magyar sportolók méltón képviselték hazánkat a Nomád Világjátékokon

    Dr. Mészáros János: A magyar sportolók méltón képviselték hazánkat a Nomád Világjátékokon

    A kirgizisztáni III. Nomád Világjátékokon négy arany-, négy ezüst-és négy bronzérmet szerzett magyar küldöttség tagjait köszöntötték a Hadtörténeti Múzeumban. A multisport eseményen öt földrész, több mint 80 országa 2000 sportolóval vett részt. Magyarországot a Magyar Turán Alapítvány hagyományőrzői és tradicionális, íjász, lovasíjász és mandala sportolói (szellemi taktikai sport), a Nemzeti Versenysport Szövetség íjász, szkander, szumó, sambo szövetségei által delegált valamint bothúzó versenyzők és sportvezetői képviselték – olvasható a misportunk.

  • Nagy Botondé a “világ leggyorsabb köríves rúgása”

    Nagy Botondé a “világ leggyorsabb köríves rúgása”

    Bekerült a Guinness Rekordok könyvébe Nagy Botond, mint “a világ leggyorsabb köríves rúgása” cím büszke tulajdonosa. A magyar válogatott karatés ezt a múlt héten megrendezett madridi világbajnokság alkalmával érdemelte ki – olvasható a magyar sporttal foglalkozó misportunk.

  • Megműtötték a Lakers irányítóját

    Megműtötték a Lakers irányítóját

    Csütörtökön megműtötték Rajon Rondót, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers veterán irányítójára legalább négy-öt hét kihagyás vár.