EUR: 322,96 Ft
CHF: 284,14 Ft
2018. november 14., szerda
Aliz

Egyéb Pécs

Az Év Fürdője: három baranyai strand a legjobbak között

Ahogy az elmúlt négy évben, idén is megrendezték Az Év Fürdője-szavazást. Három kategóriában lehetett indulni. A baranyai fürdők mindegyikben a legjobbak között vannak. De a verseny még nem ért véget. 

Majdnem kétszáz fürdő nevezett be Az Év Fürdője versenyre, ahol közönségszavazás alapján döntik el, melyek a legjobbak. A versenyben három kategória van. A legnagyobb és legismertebb, valamint a nagyvárosokban található fürdők Az Év Fürdője 2018 kategóriában, a regionálisan ismert fürdők Az Év Feltörekvő Fürdője 2018, míg a kis településeken található fürdők A Helyiek Kedvenc Fürdője 2018 kategóriákban indulnak.


Jó hír, hogy nekünk, baranyaiaknak, mindhárom kategóriában van jelöltünk, amelyek már most is elég szép helyen állnak. De a véghajrában nem árt megtolni egy kicsit a leadott voksokat. A szavazás ugyanis augusztus végig tart.

A top 10-ben Harkány, Siklós és Orfű

Baranya megyében kilenc fürdő nevezett a versenyre, a most nyilvánosságra hozott adatok alapján három közülük a legjobb tíz között szerepel.


Az Év Fürdője kategória: Harkányi Gyógy- és Strandfürdő

A harkányi gyógyvíz Európában is egyedülálló. 50–70 méteres mélységből, átlagosan 62 °C-os hőmérséklettel tör a felszínre. Gyógyászati szempontból legjelentősebb ásványi anyaga a karbonil-szulfid, amely átalakul kénhidrogén-gázzá. Ez adja a víz jellegzetes szagát is.

Fotó: www.azevfurdoje.hu

 

Az Év Feltörekvő Fürdője kategória: Thermal Spa Siklós

A siklósi vár közelében található fürdő izgalmas belső környezettel rendelkezik. A medencéket színes bástyák veszik körül, amelyek belsejében meglepetésélményekkel gazdagodhatnak a vendégek. A több mint 5000 négyzetméteres, háromszintes épület minden korosztály számára ideális kikapcsolódási lehetőségeket biztosít.

Fotó: www.azevfurdoje.hu

A Helyiek Kedvenc Fürdője kategória: Orfű Aquapark 

Az orfűi aquaparkban a hét csúszda mellett úszómedence és 1400 négyzetméter alapterületű élménymedence, vízi játékokkal teli gyermekmedence várja a vendégeket. Orfű egyébként 2016-ban is szépen szerepelt. Akkor ugyanezt a kategóriát meg is nyerte.

Fotó: www.azevfurdoje.hu

Aki pedig még szavazna, merthogy nem ért véget a verseny, az itt megteheti!

Kapcsolódó Cikkek