EUR: 321,50 Ft
CHF: 281,63 Ft
2018. november 19., hétfő
Erzsébet

Egyéb Hódmezővásárhely

Bán Csaba: Minden pénz a helyén van!

A Vásárhelyi Fiatalokért Közalapítvány kuratóriumának egykori elnökét, Bán Csabát dr. Márki-Zay Péter polgármester és édesapja, Márki-Zay János azzal vádolja, hogy ellopta az alapítvány vagyonát.

Bán Csaba református lelkipásztor 2006. január 1-je és 2018. május 30-a között töltötte be a Vásárhelyi Fiatalokért Közalapítvány kuratóriumi elnöki tisztségét. Ez idő alatt semmilyen gond nem volt az alapítvánnyal. A hódmezővásárhelyi közgyűlés május 29-i ülésén tárgyalta az alapítvány elmúlt évre vonatkozó beszámolóját. Ekkor is mindent rendben találtak, egyhangúlag elfogadták Bán Csaba beszámolóját.


Bán Csaba református lelkipásztor, a Vásárhelyi Fiatalokért Közalapítvány kuratóriumának egykori elnöke

A problémák csak ezt követően, azaz Bán Csaba lemondása után következtek. Pontosabban az után, hogy a Hódmezővásárhelyi Ótemplomi Református Egyházközség azzal a kéréssel fordult Hódmezővásárhely vezetéséhez, hogy megkaphassák a Petőfi utca 6. szám alatti ingatlan használati jogát. A polgármester nem támogatta a kérést, viszont a fideszes többségű közgyűlés megszavazta.  Volt egy korábbi kérdés is, amelyben szintén más állásponton volt  a polgármester és az Ótemplomi Református Egyházközség.

– Két olyan döntés született, amelyet másképpen, mondhatni a Hódmezővásárhelyi Ótemplomi Református Egyházközség érdekeivel ellentétesen szavazott meg. Ezt követően elkezdődött a vádaskodás a Facebook-oldalán. Engem név szerint megnevezett, és számon kérte rajtam, hogy hová lett a pénz – fogalmazott Bán Csaba. Dr. Márki-Zay Péter édesapja, Márki-Zay János is a közösségi média felületein követelte az egykori kuratóriumi elnöktől, mondja el, hol a babakötvényekre félretett pénz, és miért mondott le a kuratóriumi elnöki tisztségéről. Bán Csaba nyílt levélben válaszolt a feltett kérdésekre.


– Minden pénzt, minden vagyont, amelyet az önkormányzat mint alapító átadott a kuratóriumnak, a kuratórium, a felügyelőbizottság, a könyvelő, a könyvvizsgáló ellenőrzi, és a helyén van. Azt lehet mondani, hogy az én meglátásom, véleményem szerint elegendő is – egészítette ki Bán Csaba.

Kapcsolódó Cikkek

  • Rossz a menetrend!

    Rossz a menetrend!

    Egy rejtettkamerás felvétel szerint az ütemezés miatt késnek a városban közlekedő buszok.

  • Márton-napi vigadalom

    Márton-napi vigadalom

    Szekszárdon november 10-én és 11-én szervezték meg a Márton-napi rendezvényt, amelyet negyedik alkalommal rendezett meg a város.

  • Még tizennégy fellépő

    Még tizennégy fellépő

    Újabb három külföldi és tizenegy magyar zenekar fellépését jelentette be a Rockmaraton szervező csapata.