EUR: 323,79 Ft
CHF: 284,91 Ft
2018. augusztus 21., kedd
Sámuel, Hajna

Belföld

Burány elismerte: Ittasan vezetett

Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Burány Sándort, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjét, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Keresztes Imre főügyész az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta: Burány Sándor szerdán, gyanúsítotti kihallgatása során tényfeltáró, bűnösségre kiterjedő beismerő vallomást tett, nem élt panasszal a gyanúsítás ellen.


Emlékeztetett arra, a rendőrség fokozott közlekedésrendészeti ellenőrzése során január 19-én este, nem sokkal tíz óra után Budapest IX. kerületében, a Határ úton állították meg a Nagykőrösi út felé haladó, Burány Sándor által vezetett gépjárművet.

Az ellenőrzéskor Burány Sándor elismerte, hogy a vezetés előtt alkoholt fogyasztott. A légalkoholmérő eszköz kimutatta, hogy az autó vezetésekor enyhe fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt.


Burány Sándor vezetési jogosultságának szünetelését február 15-én rendelték el a büntetőeljárás jogerős befejezéséig, egyúttal a helyszínen elvett, a vezetési jogosultságot igazoló okmányt visszavonták.

Az országgyűlési képviselő mentelmi jogát – Polt Péter legfőbb ügyész indítványára – az Országgyűlés július 3-án felfüggesztette – olvasható a közleményben.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Jó és működőképes modell az állami iskolafenntartás

    Jó és működőképes modell az állami iskolafenntartás

    Az elmúlt időszak tapasztalatai szerint jó, működőképes a négyszintű – az intézményekből, a tankerületi központokból, a Klebelsberg Központból és a minisztériumból álló – állami intézményfenntartói modell az oktatás területén – mondta az oktatásért felelős államtitkár a II.

  • Szél Bernadett lemondott

    Szél Bernadett lemondott

    Szél Bernadett lemondott a Lehet Más a Politikában (LMP) betöltött összes vezetői pozíciójáról, konkrétan a társelnöki posztjáról és szeptember 15-i hatállyal a frakcióvezetőségről is – írja a 888.