EUR: 321,49 Ft
CHF: 281,87 Ft
2018. november 19., hétfő
Erzsébet

Egyéb XXI.kerület

Csepelen táboroztak a nagyszalontaiak

Nagyszalontai fiatalok táboroztak Csepelen. A 11 iskolásból és két kísérőből álló csapat együtt strandolt, hajókázott a Dunán, valamint végignézte Buda és Pest legszebb látnivalóit.

Csepel testvérvárosának vendégei az ifjúsági táborban kaptak szállást, innen indultak el a Gellért-hegyre, amelynek falában megtekintették a pálos rend szentélyét, a Szent Gellért-sziklatemplomot, majd a gyönyörűen felújított csúszdaparkot is kipróbálták. A Csepeli Helytörténeti Gyűjteményben megismerkedtek Csepel emlékeivel, helyi érdekességeivel, valamint a Parlamentbe és a Hősök terére is ellátogattak. Nem maradt ki a balatoni pancsolás sem a rekkenő hőségben. Balatonfüred és a Tihanyi Apátság megtekintése után Sajkodon strandoltak a kerület vendégei. A Budai Várnegyed szépségét egy esti sétahajózás koronázott meg a Dunán.


Táborzárásként az Arany János Általános Iskolában a nyári napközis tábor résztvevői gálaműsorral kedveskedtek a nagyszalontaiaknak, többek között népdalokat énekeltek, moldvai táncot jártak, és közös szalonnasütéssel búcsúztak a vendégektől.

 

Kapcsolódó Cikkek

  • Rossz a menetrend!

    Rossz a menetrend!

    Egy rejtettkamerás felvétel szerint az ütemezés miatt késnek a városban közlekedő buszok.

  • Márton-napi vigadalom

    Márton-napi vigadalom

    Szekszárdon november 10-én és 11-én szervezték meg a Márton-napi rendezvényt, amelyet negyedik alkalommal rendezett meg a város.

  • Még tizennégy fellépő

    Még tizennégy fellépő

    Újabb három külföldi és tizenegy magyar zenekar fellépését jelentette be a Rockmaraton szervező csapata.