EUR: 323,50 Ft
CHF: 287,73 Ft
2018. december 12., szerda
Gabriella

Sport

Doppinggyanú miatt repültek a keretből

Bő egy héttel az augusztus 22-én kezdődő portugáliai kajak-kenu világbajnokság előtt változtatott a készülő magyar válogatott keretén a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ).

A szövetség szombati tájékoztatása szerint Hüttner Csaba szövetségi kapitány döntése értelmében a férfi kajakpárosok 500 méteres versenyében Tóth Dávid és Kulifai Tamás, 1000 méteren pedig Noé Bálint és Ilyés Róbert indulhat. A változás előzménye, hogy a Magyar Antidopping Csoport (MACS) eljárás alá vonta a korábban megnevezett Mozgi Milán, Somorácz Tamás páros egyik tagját.


A szövetség nem nevezi meg, hogy Mozgi Milánt vagy Somorácz Tamást vonták-e doppingeljárás alá Fotó: MKKSZ

A közlemény szerint az MKKSZ a jogszabálynak, egyben saját szabályzatának megfelelően az érintett sportoló versenyzési engedélyét felfüggesztette. Az eset annak az együttműködésnek köszönhetően derült ki, amelyet az MKKSZ és a MACS két évvel ezelőtt kötött. A szövetség saját költségvetése terhére évente 25 millió forintot fordít a lehető legszélesebb körű ellenőrzésekre. A felnőtt válogatott augusztus 21-én utazik Montemor-o-Velhóba, a világbajnokság másnap a para kajak-kenusok futamaival kezdődik.

Kapcsolódó Cikkek

  • Katinka újra ragyog

    Katinka újra ragyog

    Újra a megszokott győzelmi fokozatba kapcsolt Hosszú Katinka. A kínai Hangcsouban zajló rövid pályás úszó vb-n 400 vegyesen lett aranyérmes.

  • Sahtar vagy Lyon?

    Sahtar vagy Lyon?

    Végéhez közeledik a Bajnokok Ligája csoportköre. Az utolsó játéknapon, a kijevi Olimpiai Stadionban dől el, hogy a házigazda Sahtar Donyeck vagy az Olympique Lyon jut-e be utolsóként a nyolcaddöntőbe.