2018. szeptember 22., szombat
Móric

Egyéb Érd

Érdi szumós lett a világbajnok Tajpejben

Az Érdi Spartacus 80 kilogrammos szumóversenyzője, Végh Richárd aranyérmes lett a kínai Tajpejben zajló junior-világbajnokságon.

Mester és tanítványa – Végh Richárd világbajnok és Kovács János edző

Az érdi fiatalember – aki egyébként még 18 éves sincs – meglehetősen erős ágra került; többek között japán, orosz, lengyel, tajvani és ukrán versenyzők közé. Először egy japán szumós volt az ellenfél, akit határozottan, magabiztosan legyőzött. Következett az elődöntő az orosz sportolót leküzdő lengyel versenyzővel, és az eredmény itt sem volt más: kétvállas érdi győzelem. A döntőben egy ukrán sportoló, Makszim Csibulnyak volt a magyar fiú ellenfele, és ez a meccs már korántsem bizonyult simának: gyakorlatilag kétszer kellett megnyerni. Az orosz mérkőzésvezető ugyanis gond nélkül kihozta a mérkőzést döntetlenre, ám a japán segítőbírók megismételtették a küzdelmet. Ezen a megismételt meccsen már egyértelműen Végh Richárd kerekedett felül, ő nyerte meg, így aztán ő kapta az aranyérmet.


A győztesek – balról a második Végh Richárd
Fotók: erdispartacus.hu

A felnőttek között is szerepeltek érdi sportolók: a 85 kilogrammos súlycsoportban Délceg József Levente, a 115 kilogrammosok mezőnyében pedig Molnár Tamás. Ez utóbbi sajnos az első mérkőzésén vereséget szenvedett, így nem vehetett részt a további küzdelmekben. Délceg USA-beli ellenféllel kezdte a világbajnokságot, akit – szakkifejezéssel élve – kiléptetett a dohióból, vagyis megnyerte a meccset. A második mérkőzésen egy portugál sportoló következett, akit Délceg rövid küzdelem után legyőzött. A következő, ukrán ellenfél elleni meccsen sajnos elesett, így a vigaszágra került. Itt egy Srí Lanka-i versenyzőt legyőzött, ám a házigazdák szumósával már nem bírt, ezért végül három győzelemmel és egy vereséggel az előkelőnek mondható világbajnoki hetedik helyen végzett.

Kapcsolódó Cikkek

  • Meghalt Kulcsár Győző, a nemzet sportolója

    Meghalt Kulcsár Győző, a nemzet sportolója

    Szerda este hetvenhét éves korában elhunyt Kulcsár Győző négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző. Csapatban háromszoros világbajnok, továbbá két világbajnoki ezüst- és négy bronzérem tulajdonosa, valamint többszörös országos bajnok.

  • Egy elfelejtett hadjárat története

    Egy elfelejtett hadjárat története

    1968. augusztus 20-áról 21-ére virradó éjszaka a Varsói szerződés négy tagállama – Szovjetunió, Lengyelország, Bulgária és Magyarország – megszállta a szintén szövetséges Csehszlovákia területét.

  • Fesztivál fesztivál hátán

    Fesztivál fesztivál hátán

    Javában dübörög a Jameson CineFest nemzetközi filmfesztivál, de a muzsika kedvelői sem unatkoznak ebben az időszakban. Múlt hétvégén zajlott az Utcazenei Fesztivál, ahol élő zenés programokkal várták az érdeklődőket, és ahol többek között a Vahúr csodát lát együttes szórakoztatta a közönséget.