EUR: 321,20 Ft
CHF: 281,49 Ft
2018. november 17., szombat
Gergő, Hortenzia

Külföld

Erős földrengés rázta meg Irán északnyugati részét

Erős földrengés rázta meg Irán északnyugati részét, az 5,9-es erősségű földmozgás Kermánsáh térségében két ember életét kioltotta, és több mint kétszázan megsérültek.

Korábban a Tasznim állami hírügynökség még arról számolt be, hogy egy ember vesztette életét és 58 megsérült a Kermánsáhtól északkeletre fekvő Tazehabád városban.


A kezdeti földmozgást 21 utórengés követte, amelyek közül kettő erőssége meghaladta a Richter skála 3-as fokozatát.

Az amerikai földtani intézet (USGS) mérései szerinti 6,1-es erősségű földrengés fészke Kermánsáhtól 88 kilométerre nyugat-északnyugatra volt, 10 kilométeres mélységben. A földrengést Bagdadban is érezni lehetett az iraki televízió jelentése szerint. Az iraki fővárosból nincsenek értesülések sérültekről.

A kermánsáhi egyetem orvosi mentőszolgálatának vezetője közölte az IRNA hivatalos hírügynökséggel, hogy a földmozgásnak két halottja és 241 sérültje van. Egy állapotos nő és egy 70 éves férfi életét követelte a földrengés.

Tavaly novemberben egy 7,3-as erősségű földmozgás az Irakkal szomszédos hegyvidéki Kermánsáh tartományban legkevesebb 530 halálos áldozatot követelt, míg a sérültek száma több ezerre volt tehető. Több mint egy évtizede ez volt Iránban a legpusztítóbb földrengés.

Közben Irán délkeleti részén is természeti katasztrófa pusztított szombaton, a Szisztán és Beludzsisztán tartományokra lecsapó heves homokvihar miatt legalább 171 ember kellett kórházba szállítani, összesen 810 embert láttak el légzési nehézségek miatt – közölte a tartományi katasztrófavédelem.

Kapcsolódó Cikkek

  • Rekordáron cserélt gazdát David Hockney festménye

    Rekordáron cserélt gazdát David Hockney festménye

    Kortárs művész esetében aukciós rekordot jelentő 90,3 millió dollárért (25,5 milliárd forint) cserélt gazdát a britek egyik leghíresebb művészeként számon tartott David Hockney egy festménye a Christie’s aukciósház csütörtök esti licitjén New Yorkban.

  • Helyhatósági választásokat tartanak Szlovéniában

    Helyhatósági választásokat tartanak Szlovéniában

    Helyhatósági választásokat tartanak vasárnap Szlovéniában; elemzők szerint kevesebb mint fél évvel az általános választások után a szavazás képet adhat a belpolitikai hangulat változásairól, de az eredmények valószínűleg nem fogják pontosan tükrözni az országban uralkodó politikai légkört.

  • Új választás vagy népszavazás jöhet Nagy-Britanniában

    Új választás vagy népszavazás jöhet Nagy-Britanniában

    Nem biztos, hogy meglesz a brit parlamentben a Brexitről szóló EU-brit megállapodás elfogadásához szükséges többség, akkor pedig választás vagy népszavazás jöhet – erről beszélt Gálik Zoltán egyetemi docens az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.