EUR: 322,96 Ft
CHF: 284,14 Ft
2018. november 14., szerda
Aliz

Egyéb Nagykanizsa

Erősítenek az utánpótlásban is

A nyár komoly változásokat hozott a Nagykanizsai Futsal Club életében. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy a felnőtt csapat ősztől az NB II-ben szerepelhet.

A kanizsaiak, ahogy megalakultak s elindultak a regionális pontvadászatban, rögtön megnyerték azt, a másodosztályú tagságért rendezett osztályozós párharcot azonban elveszítették, így az tűnt a legvalószínűbbnek a tavasz végén, hogy az NB III-ban folytatják. Ám időközben a honi futsalélet egyik meghatározó klubja, a Rába ETO megszűnt, a szövetség pedig igyekezett feltölteni a felsőbb osztályok mezőnyét, így az NFC-t felkérték az NB II-es indulásra, ami megszerzett aranyérmük fényében nem volt váratlan fordulat. Dominik Zsolték pedig kapva kaptak az alkalmon, hisz’ amúgy is ez volt a céljuk.


A Nagykanizsai Futsal Club a második vonal Nyugati csoportjába kapott besorolást, amelyben több jó nevű, remek csapat is szerepel, így például az Érd, a Maglód, a PEAC, a Rákospalotai EAC és az Újpesti TE. Összesen 12 tagú a mezőny, s már elkészült a sorsolás, ennek alapján az NFC szeptember 3-án itthon kezd a REAC ellen, majd 10-én Tihanyban lép pályára, 17-én pedig az Újpestet fogadja. A tervek szerint a gárda hazai találkozóit az Olajbányász-sportcsarnokban rendezik.

AZ NFC rögtön első évében bajnokságot nyert és osztályt váltott (Fotó: Gergely Szilárd)

Az NFC mindig is hangsúlyozta erős kanizsai kötődését, ezért augusztusban próbajátékot hirdetett 18 éven felülieknek, így toborozva minél több helyi futsalost, most pedig a klubnál szervezik az utánpótlás-együtteseket. Az U11, U13, U15-ös korosztályok az MLSZ által kiírt, de a Zala Megyei Labdarúgó Igazgatóság által szervezett bajnokságban indulnak, ahonnan jó szereplés esetén akár az országos döntőbe is kerülhetnek. Az NFC tájékoztatása szerint a minél hatékonyabb munka érdekében együttműködnek a Haladás VSE-vel és a Pécsi TE–PEAC-cal.


Az U18-as korcsoport játékosainak edzése együtt lesz a felnőtt csapatéval, hogy ugyanazt a játékrendszert ismerjék meg az utánpótlás-sportolók, amiben a felnőtt gárda is játszik – fogalmazott Dominik Zsolt, hozzátéve: céljuk, hogy a 2018/19-es szezon során minél több fiatal kapjon rendszeres lehetőséget a felnőttek között, úgy, hogy közben az U18-as együttes sikeresen szerepeljen a saját bajnokságában is.

A felnőttek elindulnak a Magyar Kupában is, amelyben 37 gárda startol a férfi mezőnyben, köztük a 10 NB I-es klub, illetve négy harmadik vonalbeli csapat. A sorsolást augusztus végén rendezik. A kiírás nem változott az előző évhez képest, csak a negyeddöntő dől el két találkozón, a többi forduló egymeccses lesz, s az alacsonyabb osztályú gárda játszik otthon, amelynek a döntetlen is elegendő a továbbjutáshoz.

Kapcsolódó Cikkek