2018. december 17., hétfő
Lázár, Olimpia

Egyéb Nagykanizsa

Erősödtek közös hitükben

Öt év után ismét Magyarország adott otthont a Nemzetközi Piarista Ifjúsági Találkozónak, amelyet Nagykanizsán és Budapesten rendeztek. A többéves hagyományokkal bíró eseményre a magyar résztvevőkkel együtt több mint 250 fiatal érkezett közép-európai országokból, így Cseh-, Lengyel-, Fehéroroszországból, Szlovákiából és Romániából.

A piarista lelkiségre és a különböző nemzetek közötti kapcsolatokra épülő rendezvény elsősorban a 16–21 év közötti fiatalokat szólította meg, s mint a szervezők fogalmaztak, a résztvevőknek lehetőségük nyílt Istennel való kapcsolatuk elmélyítésére, emellett megismerhették egymás kultúráját, és erősödhettek közös hitükben is.


A fiatalok közös szentmiséken (is) dicsőítették Istent (Fotó: Gergely Szilárd)

Az egy hét során a résztvevő nemzetek nyelvén tartott szentmise, szentségimádás, kiscsoportos foglalkozások és a homokkomáromi zarándoklat adta a lelkiségi program gerincét, amelyhez városismereti vetélkedő, sportverseny, közös éneklés, több kulturális program, esti mulatság és kirándulás is társult. A szervezők a keszthelyi Festetics-kastélyba, a Parlamentbe és a Mátyás-templomba vitték el a fiatalokat, akik délutánonként akár kürtős kalácsot süthettek, nemezelhettek vagy éppen íjászkodhattak.

Kapcsolódó Cikkek

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.

  • Egyedi értékeket őriznek

    Egyedi értékeket őriznek

    A hucul lovaktól a Bodrog vízi élményútvonalig: természetvédelmi és a természeti értékekre épülő turisztikai célú fejlesztések kezdődtek az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) működési területén.