EUR: 321,49 Ft
CHF: 281,87 Ft
2018. november 19., hétfő
Erzsébet

Program

Európa egyik legszebb borfesztiválja a Budai Vár teraszain

A Budapest Borfesztivál 27. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros talán legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban. A vendégek nappal és az esti fényben is káprázatos panorámát élvezve kóstolhatják meg a több mint 150 hazai és külföldi kiállító több ezer borát. Az idei év fókuszába a Balaton, a balatoni borászok és boraik, a helyi gasztronómia és kultúra kerül. A „Balaton MOST” program arra inspirál, hogy nyár végén a fürdőruhákkal és gumimatracokkal együtt ne tegyük a Balatont is a fiók mélyére, hiszen gyönyörű tavunk rengeteg élményt rejt egész évben.

A Borfesztivált megelőző első szakmai rendezvény már hosszú évek óta a Boregyetem, mely idén szeptember 3-án, hétfőn kerül megrendezésre a MOM Kulturális Központban. A Borfesztivál „Balaton MOST” programjára építve a Boregyetem is a tó körüli jellegzetes fajtákkal, borászokkal, szakmai szervezetekkel ismerteti meg az érdeklődőket. Egy nagyon izgalmas kérdés is megvitatásra kerül: mely fajtáknak van jövője a Balaton körüli borvidékeken, gondolva a betegségekre és a klímaváltozásra. Az előadásokat borkóstolók teszik még élvezetesebbé.


Pár Borpár – szakmai kóstolók a Budapest Borfesztiválon. A játékos kóstolóprogram keretében az előre meghirdetett borpárok bemutatásával a borászok szakmai érdekességeket mutatnak be a látogatóknak, olyan borpárok segítségével, melyek két tagja csak egyetlen jellemzőben különbözik. Saját magunk tapasztalhatjuk meg, milyen módon jelennek meg a borban a dűlők sajátosságai, a különböző évjáratok vagy a fahordós érlelés. A borászok a borpárokat „egyet fizet – kettőt kap” rendszerben kóstoltatják, hiszen az egyik bor ingyenes lesz. A borpárok fellelhetőségéről a helyszínen kis füzet tájékoztatja az érdeklődőket, a résztvevő standoknál személyesen a borász, vagy egy megfelelően jártas szakember vezetésével kóstolhatunk.

VinAgora Taste of Hungary: Magyarország legszebb borai. A különleges szakmai program elsődleges célja, hogy szigorúan válogatott borokon keresztül felhívja a figyelmet a magyar borok sokszínűségére, a helyi szőlőfajták és hazai borstílusok sajátosságaira. A rendezvényen kiállító több mint 150 borászat az ország összes termőhelyét, és szinte összes szőlőfajtáját és bortípusát lefedi. Ebben a zavarba ejtően sokszínű kínálatban nyújt segítséget a Borfesztivál, minden kategóriának egy-egy csúcsminőségű borát ajánlva. A VinAgora Taste of Hungary egy prémium magyar borválogatás, melynek kizárólag a VinAgora Nemzetközi Borverseny érmes tételei lehetnek a tagjai. Ezek a kiváló borok szépen reprezentálják, milyen egy etalon Olasz rizling, Kékfrankos, Bikavér, rosé, villányi franc, vagy éppen Aszú – és még sok más borstílust megismerhetünk. A program különösen izgalmas a hazánk borkultúráját még kevésbé ismerő külföldi vendégek számára, de hasonlóan nagy élmény a jók között a legjobbakat kereső hazai látogatóknak is.


A Borfesztivál idén a Balatonra és a tó körül található borászatokra, borokra szeretné felhívni a figyelmet a „Balaton MOST” program keretében. A rendezvény felületein számos hasznos információt találhatunk a Balatonról, gasztronómiájáról, jellegzetes borairól. A Balaton az ott élők által üzen: a nyár után fedezzük fel ezt a csodás helyet ősszel, télen és tavasszal is. A Borfesztivál több mint 20 balatoni borászától bátran kérdezzük meg, hogy milyen élményeket, titkokat, csodákat rejt a térség év közben.

Újdonság a Borfesztiválon a Vinometer online borkóstoló alkalmazás által kínált program. A Vinometer szakértői különböző tematikus kóstoló útvonalakat (VinAgora Borverseny győztesei, jellegzetes balatoni borok, stb.) állítanak össze. A játékban résztvevők minden állomáson megkóstolnak egy-egy bort, melyeket a Vinometer alkalmazás segítségével értékelnek. A nap végén a legjobbra értékelt borok közül egy-egy palack kisorsolásra kerül.

Nagyszerű művészek, előadók készülnek az idei Borfesztiválra, hogy négy színpadon szórakoztassák a közérdeműt. Lesznek új fellépők és olyanok is, akik nem először zenélnek a Borfesztivál közönségének. A világzene legkedveltebb magyar együttesei, a népzene, néptánc, és a jazz teszik felejthetetlenné a Borfesztiválon eltöltött órákat. Első nap fellép a Kéknyúl, majd a nap nagy koncertjét a Kiscsillag együttes adja. Napközben a kisszínpadokon hallhatjuk Vavra Bencét és Péteri Márkot, Hangácsi Mártont és Antonia Vait, megismerhetjük a Kodachrome és Saverne együtteseket is. Pénteken a nagyszínpadon a Tárkány Művek, majd Mörk koncertezik, este pedig Boban Marcovic fia, Marco Marcovic lép fel. Napközben hallhatjuk a Canarrot, a Branka Triót, Zoordot, Fanfare Complexat és a Pátkai Rozina Triót. Szombaton a jazz zenéé a főszerep. A nagyszínpadra a Rafael Márió Trió, Gereben Zita Quintet és Bágyi Balázs Quartet készül műsorral, este fellép a Stúdió11 majd a Koós-Hutás Áron E.T. Project. Számos fellépő érkezik a kisszínpadokra is, többek között a Gáyer Mátyás Trió, Juhász Gábor Trió, Kelemen Angelika Quartet, Richter Ambrus és Farkas Zsolti. Vasárnap a népze kerül a középpontba: egész nap folklór várja a látogatókat. Itt lesz a Zagyva Banda, a Vadrózsák Néptáncegyüttes, a Gatyamadzag együttes, csak hogy néhányat említsünk.

A Borfesztivál mára elengedhetetlen programja a Szüreti Felvonulás a Népzenei és Néptánc Gála ünnepén. A szőlő- és bortermelő eleink tiszteletére rendezett színes, látványos, táncos-zenés forgatag a Szentháromság térről indul szeptember 9-én, vasárnap 12 óra 30 perctől. Igazi látványosság, ünnepi hangulat, amely a régmúlt szüreti mulatságait idézi fel. A menetet a borrégiókból érkező, egyedi népviseletben pompázó néptánc és hagyományőrző együttesek, Magyarország borvidékeinek elöljárói, borrendjeinek, borbarát egyesületeinek tagjai alkotják.

Ahogy a bor nélkülözhetetlen része a gasztronómiának, úgy Borfesztivál sincs változatos kulináris élvezetek nélkül. A rendezvény évek óta változatos, folyamatosan megújuló, de minőségi kínálatot biztosít melyben széles igényeket kielégítve, jól megférnek egymás mellett a hagyományos fesztiválkonyha, a modern street food, és a gourmet különlegességek is. Idén először üdvözölhetjük az elmúlt évek nagy sikersztoriját bemutató, kizárólag olasz alapanyagokból dolgozó PizzaMe-t, a szarvasgombákkal és más különleges erdei gombákkal bűvölő Terra Tuffola-t, valamint önálló standon jelenik meg a legendás litván érlelt sajt, a Dziugas. Természetesen nem ez lesz az egyetlen prémium sajt a fesztiválon, hiszen a Szega Market elhozza a legjobb magyar sajtokat, illetve az NG Café is készül a közkedvelt Sajtterasszal. Kemencében sütött ételekkel, extra feltétekkel készül a Szittya Pita Kenyérlángosozó és a Szittya Buci. Food truck vonalon felvonul a SPAR Grillmobilja és a Fresh Corner autója. A gourmet különlegességek szerelmeseit az Oroszlános udvarban a Ritz-Carlton Hotel étterme, a Deák St. Kitchen várja. Lepényekkel, vánkosokkal, édes és sós rétesekkel érkezik az Antik Rétes, valamint izgalmas meglepetésekkel készül Szabó Péter osztriga sommelier is. A prémium kávéról a Julius Meinl és a Pellini Caffè, az édes pillanatokról a Gerbeaud és a Bolka Bonbon gondoskodnak.

A Borfesztivál már elengedhetetlen része a Butlers lakberendezési üzlet által impozánsan kialakított Butlers Borkvíz Bár interaktív sátor, ahol számtalan, borral kapcsolatos érdekesség található. A NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságának céljai között nagy szerepet kap a hamisítás elleni küzdelem és a tudásmegosztás, ezáltal a vásárlói tudatosság erősítése. Ennek érdekében a Borfesztiválon is több játékos feladattal állnak az érdeklődők rendelkezésére. A Földművelésügyi Minisztérium 2018-at a Kékfrankos évének nyilvánította, így az egyik játék egy kis kóstoló, melyen keresztül a Kékfrankosból készült borok bemutatásával, adott borvidékek termőhelyi sajátosságait is megismerhetik a résztvevők. A Balatonra koncentrálva a tó körül termő legjellegzetesebb fajták tipikus illatjegyeit is megismerhetjük egy érdekes illatfelismerő játékon keresztül. Az élményt kvízkérdések, vaktérkép és egyéb meglepetés aktivitások teszik még színesebbé. A játék végén a megszerzett tudás tesztelhető, az ajándék garantált! A játékban részt vehet bárki, aki a helyszínen érvényes e-mail címmel regisztrál. Az esemény támogatói a Butlers és a NÉBIH.

Érmes Borok Háza – Találkozás új borokkal, új pincészetekkel. A VinAgora Érmes Borok Házában a Savoyai teraszon a Borfesztivál közönsége személyesen találkozhat azon magyar pincészetek boraival, melyek az idén júniusban megrendezett 19. VinAgora Nemzetközi Borversenyen érmet nyertek. Hazánkból és további 12 országból 545 bor versenyzett a VinAgora Nemzetközi Borversenyen, melyek közül 6 Champion díjat, 4 nagyarany, 73 arany és 87 ezüstérmet vittek haza a magyar borászok.

Az Autistic Art Alapítvány 10 civil fenntartású lakóotthont támogat, ahol több mint 200 autizmussal élő fiatalt látnak el. Az itt élő fiatalok önálló életvitelre nem képesek, az otthonokban azonban közösségben élhetnek, alkothatnak, dolgozhatnak a képességeiknek megfelelően. Az Autistic Art a forrásteremtés különleges módját választotta: olyan egyedi művészeti terápiás foglalkozást tart fent, ahol a fiatalok szabadon rajzolhatnak. A rajzok felhasználásával pedig jótékony célú termékek születnek. Így kerültek a fiatalok rajzai magyar borászatok borosüvegjeire. Először a Bolyki, az Etyeki Kúria, a Gilvesy, a Luka, a Konyári és a Vylyan limitált darabszámú palackjai öltöztek különleges köntösbe: a palackokat az autista fiatalok színes, vidám rajzai díszítik. Az Autistic Art egyik célja, hogy megmutassa: autista fiatalok közreműködésével is készülhetnek minőségi, művészi értékkel bíró termékek. Az alapítvány játékos aktivitásainak köszönhetően bárki közelebb kerülhet a Borfesztiválon az autizmussal élő emberekhez.

Terített asztal Önnek is a Borfesztiválon! Aki a Borfesztivál forgatagában, ám nyugodt környezetben, terített asztalnál szeretné elfogyasztani ebédjét vagy vacsoráját, az megteheti a Barokk kapu alatt elhelyezkedő kényelmes és exkluzív Budapest Terrace-on. Előre lefoglalhatja helyét, nem kell sorban állnia sem a Borfesztivál belépőjegyért, sem a finom falatokért. A sok séta, a borozgatás vagy a koncertek után pár órára megpihenhet, és kényelmesen étkezhet barátaival, családjával. A „Terített asztal” jegy magában foglalja a Borfesztivál napi belépőjegyet soron kívüli bejutással, 2 órányi időtartamra exkluzív helyen egy terített asztalt egy háromfogásos ebéddel vagy vacsorával, és VinAgora díjnyertes borokkal.

Ismét összefog a borász szakma, a Budapest Borfesztivál és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, hogy segítsen! A Jótékonysági Borárverés olyan nagy múltú esemény, ami minden évben felajánlók és licitálók széles körét mozgósítja. Számos borászat évről-évre érdekes, egyedi, értékes tételeket ajánl fel, melyek eladásából befolyt teljes összeg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számlájára kerül. A bevételt a Szeretetszolgálat minden évben egy kitűzött cél megvalósítására fordítja, amely idén a legsúlyosabb fogyatékkal élők egyik otthonának felújítása, élhetőbbé tétele lesz.

Számtalan program, szolgáltatás biztosít még kellemesebb borozgatást:

A kisgyermekes családok számára is remek szórakozást, kikapcsolódást kínál a Borfesztivál. Szombaton és vasárnap 12 és 18 óra között kézműves foglalkozás várja a kicsiket szüleikkel az Oroszlános udvarban. A legkisebb vendégek hozzáértő felnőttek segítségével bontakoztathatják ki fantáziájukat és alkotóképességüket. A környezettudatosság jegyében a foglalkozások középpontjában a parafa dugók ismételt felhasználása áll: a gyermekek különböző játékokat, ajándékokat és díszeket készíthetnek. E két napon ingyenes arcfestéssel válhatnak a gyerekek igazi fesztiválozókká.

A fesztivál ingyenes és biztonságos vezeték nélküli internetét a 200 ezernél is több regisztrált felhasználóval rendelkező WifiZone biztosítja, megkönnyítve ezzel a kiállítók és a színpadműsorok közti tájékozódást, a barátokkal való kapcsolattartást és az élmények megosztását a közösségi média felületeken. A rendszerbe a WifiZone SSID-hoz való kapcsolódás után gyorsan és egyszerűen, Facebook-fiókkal vagy email címmel regisztrálhatnak a felhasználók. Az egységes hálózatnak köszönhetően a már korábban regisztrált felhasználók okoseszköze a Borfesztivál területén is automatikusan csatlakozik majd a wifihez, akik pedig most, a Budai Várban lépnek be először a WifiZone-ba, a későbbiekben már az automatikus csatlakozás előnyeit élvezhetik.

A Borfesztivál hivatalos személyszállító partnere a 6×6 Taxi – Értéket szállítunk!

Belépőjegyek 3400 Ft-ért kaphatók a helyszínen, illetve elővételben kedvezményes áron a Borfesztivál (www.aborfesztival.hu) oldalán. A napi karszalag tartalmaz egy kristály kóstolópoharat és egy pohártartó szütyőt.

A rendezvény főtámogatója a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. különleges akciókkal és játékokkal készül a Borfesztiválra. Azok a vásárlók, akik 2018. augusztus 23. és szeptember 5. között a SPAR, City SPAR vagy INTERSPAR áruházakban 10 000 forint felett vásárolnak, a kasszánál egy 50% kedvezményre jogosító kupont kapnak, melyet a Borfesztivál pénztáraiban válthatnak be napijegyre, így a fesztivál napijegy fél áron lesz elérhető a számukra. A rendezvény ideje alatt pedig érdemes többször visszatérni a SPAR standjához, hiszen minden negyedik pohár bor ingyenes lesz a látogatók számára, ahol a kivételes minőségű SPAR Válogatás borokat is megkóstolhatják. Sőt, akik itt 1 000 forint felett vásárolnak egy összegben, azok egy 20% kedvezményre jogosító kupont is kapnak, melyet a SPAR Grillmobilnál tudnak érvényesíteni. Pénteken és szombaton a SPAR standja mellett található pódium színpadon olyan neves borászok tartanak majd előadást az esti órákban, mint Juhász Ádám, Mészáros Péter, Urbán Péter (Bodri Borászat), Áts Károly (Grand Tokaj), Bock József, Kovács Zoltán (Royal Tokaj). A Borfesztivál és a hazai borkultúra erőteljes marketingtámogatásban is részesül a SPAR jóvoltából: 2018. szeptember 5. és 26. között lesznek érvényesek SPAR Borkatalógus kedvező ajánlatai, melyben VinAgora díjnyertes tételek, valamint SPAR Válogatás borok is dedikált oldalon kapnak helyet. A SPAR Facebook oldalán pedig játék várja a vásárlókat 2018. augusztus 21. és 24. között, melynek keretében páros Borfesztivál belépőjegyek találnak gazdára a résztvevők között. Emellett a SPAR Borkatalógus égisze alatt 2018. szeptember 5. és 26. között Bormustra néven online játékot is indít a SPAR a vásárlók számára, melynek keretében egy-, illetve kétéjszakás, borkóstolóval egybekötött pincelátogatásokat nyerhetnek.

A sajtótájékoztató impozáns helyszíne: a Bárkert Bistro. A tavalyi nyitáshoz képest, a sok átalakulás és folyamatos fejlesztés után a Bárkert Bistro megérkezett korábban kitűzött céljához: egy európai színvonalú bistroval felkerült Budapest gasztro térképére, magyaros ízekkel, nem csak külföldieknek!

A tulajdonosok minden kreativitásukat bevetve igyekeztek olyan hangulatot teremteni, ahol az utcáról betévedő turisták, a nyakkendős üzletemberek és a baráti társaságok is találnak a helyben valami pluszt, ami miatt beleszeretnek– a lokáció, az enteriőr, vagy a nemzetközi konyha remekei, magyarosan átgondolva. Tivadar György séf merész ötletei és kifinomult ízlése tökéletes összhangja visszaköszön az ételekben. A tágas térnek köszönhetően a Bárkert Bistrot kedvelt rendezvényhelyszínként jegyzik, s nem titkolt célja, hogy ez sokáig így is maradjon.

Jegyezze fel naptárába:

„Budapest Borfesztivál a barátokkal szeptember 6-9. között!”

www.aborfesztival.hu

Nyitvatartás:
szeptember 6-7. csütörtök-péntek: 14.00–24.00;
szeptember 8. szombat: 12.00–24.00
szeptember 9. vasárnap: 12.00–22.00

Kedvezményes elővételi jegyvásárlás: https://www.aborfesztival.hu/hun/jegyvasarlas_4

Kapcsolódó Cikkek