2018. december 12., szerda
Gabriella

Egyéb XI.kerület XII.kerület

Felújítják a fiatalok a Makovecz-kilátót

Társadalmi munkával segítik a Kis-Hárs-hegyen álló Makovecz Imre-kilátó felújítását a műszaki egyetemisták.

A Makovecz Imre Alapítvány és a Pilisi Parkerdő Zrt. között született megállapodás alapján a Budapesti Műszaki Egyetem nyári gyakorlaton lévő építészhallgatói jelentős részt vállalnak a fából épített kilátó teljes körű, augusztus közepéig tartó felújításából.


Július utolsó hetében kezdték meg a munkát a Pilisi Parkerdő területén található budapesti Kis-Hárs-hegyen, ahol az erdőgazdaság szakemberei a Makovecz Imre Alapítvány munkatársai és a Budapesti Műszaki Egyetem építészhallgatói segítségével újítják fel az 1983-ban épített Makovecz Imre-kilátót. A kettős csavarvonal formájú, fagerendákból álló, 6 méter magas építményen először visszabontják a korlátokat, majd megerősítik a központi vastengelyen nyugvó tartószerkezetet. Ezt követően a korábbinál biztonságosabb formában stabilabb korlátot építenek a lépcsősorra és a kilátó tetejére. Megújulnak a kilátóhoz vezető lépcsőfokok és a szomszédos tűzrakóhely is, valamint új padokat és asztalokat helyeznek ki a pihenőhelyre.

A Makovecz Imre-kilátó felújítása legalább egy hónapot vesz igénybe, de az őszi kirándulószezonban már újra várja a látogatókat. Ekkortól része lesz a Makovecz Imre Alapítvány által kialakított Makovecz-túraútvonalnak, amely mentén táblákon ismertetik a neves építész munkásságának egyes fejezeteit. A túraútvonalak megtalálhatók a www.makovecz.hu honlapon.


 

Makovecz-kilátó

A kilátót az 1980-as évek elején tervezte a hazai organikus építészet legnagyobb alakjának számító Makovecz Imre, aki abban az időszakban a Pilisi Parkerdő főépítészeként nagyban hozzájárult a főváros környéki kirándulóerdők arculatának kialakításához. Az építész örökségét gondozó Makovecz Imre Alapítvány éppen ezért kereste a kapcsolatot a Pilisi Parkerdővel és ajánlotta fel segítségét az építmények felmérésében, szükség szerinti felújításában. A munkában a Budapesti Műszaki Egyetem nyári gyakorlaton lévő hallgatói is részt vesznek, akik a „szerves építészet” tantárgy keretében a gyakorlatban is megismerkednek a legendás építész munkásságával. Az építészhallgatók egyben a Makovecz Imre Alapítvány és a Kós Károly Egyesülés nyári gyakorlaton lévő ösztöndíjasai is. Az építőtábor szervezésével a Makovecz Imre Alapítvány visszatér névadója szellemiségéhez, hiszen a legtöbb épület felépítésekor az erdőgazdaságot ugyanígy támogatva, nyári munka keretében dolgoztak a 30-40 évvel ezelőtti egyetemisták.


Kapcsolódó Cikkek