EUR: 323,19 Ft
CHF: 285,71 Ft
2018. szeptember 19., szerda
Vilhelmina

Belföld

Fidesz: Az ellenzék a tankönyveken is nyerészkedne

A Fidesz szerint az ellenzék azért követeli a tankönyvpiac liberalizálását, mert a tankönyveken is nyerészkedne.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte szerdán az MTI-vel, hogy Kanász-Nagy Máté, az LMP országos elnökségnek titkára sajtótájékoztatón azt mondta, szabályozott formában, de vissza kell állítani a szabad tankönyvpiacot, bővíteni kell a könyvkínálatot, a tanároknak pedig meg kell hagyni a választás lehetőségét.


A Fidesz reagálásában azt írta: a balliberálisok kormányzásuk alatt is magánkézbe adták a tankönyvpiacot és hagyták, hogy a tankönyvek ára folyamatosan emelkedjen a magyar családok kárára.

Amióta a kormány visszavette a tankönyvpiacot, csökkent a tankönyvek ára, a családok iskolakezdéskor 10-12 ezer forintot spórolhatnak meg diákonként – írták. Elindították az ingyenes tankönyvellátási programot, amelynek keretében több mint egymillió gyermek kap ingyen tankönyvet, a most kezdődő tanévben elsőtől kilencedik évfolyamon mindenki, és a többi évfolyamon is minden rászoruló diák ingyenesen juthat tankönyvekhez – emlékeztettek.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Startupok indítását segítik a BME-n

    Startupok indítását segítik a BME-n

    A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) programot indít Startup Campus BME Powered by Hiventures néven a Magyar Fejlesztési Bankhoz (MFB) tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.

  • Tizenkét év fegyházba került az ékszerbolti késes rablás

    Tizenkét év fegyházba került az ékszerbolti késes rablás

    Tizenkét év fegyházra ítélte szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) azt a férfit, aki a tényállás szerint néhány hónapja két ékszerboltban is rablást kísérelt meg – közölte a Fővárosi Főügyészség.

  • Elgázolt egy embert a Tokaj InterCity

    Elgázolt egy embert a Tokaj InterCity

    Elgázolt egy embert a Debrecen-Miskolc felől a Keleti pályaudvarra tartó Tokaj InterCity délelőtt Aszód és Gödöllő között – közölte a Mávinform az MTI-vel.