EUR: 323,56 Ft
CHF: 286,84 Ft
2018. december 15., szombat
Valér

Egyéb Székesfehérvár

Figyelni kell a viharjelző szolgálat jelzéseit!

Többször is szükség volt a vízi rendőrök segítségére a Velencei-tónál. Július 14-én és 21-én öt-öt embert mentettek ki. Az ilyen esetek megelőzésére adott  tanácsokat közleményben a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.

A gyakorlat teszi a mestert – tartja a mondás. A rendőrség is igyekszik minden lehetőségre felkészülni, ezért is tartanak kimentési szimulációs gyakorlatokat, melyről a fotó is készült Fotó: FMRFK

Július 21-én a vízi rendőrök a Velencei-tó Hosszú-tisztás elnevezésű vízterületéről mentettek ki három fiatalt, akik SUP deszkával próbáltak partra jutni, viszont a nagy szél és az erős hullámzás miatt saját erejükből ez nem sikerült. Ugyanezen a napon és ugyanitt lettek figyelmesek egy sodródó vitorlás csónakra is, amely két fővel a fedélzetén próbált partközelbe jutni. A vitorlás csónak hajóvitorlája elszakadt az erős szélben, ez okozott gondot. Ezekben az esetekben II. fokú viharjelzés volt érvényben.
Július 14-én egy 43 éves asszonyra lettek figyelmesek a rendőrök, aki úszás közben lett rosszul, őt is sikerült kimenteni. 
Segítséget kérték azok a fürdőzők is, akik ezen a napon strandeszközeikkel a tó Felső-tisztás elnevezésű vízterületén a megerősödött északi szél keltette hullámzás miatt nem tudtak kijutni a vízből. Ekkor I. fokú volt a viharjelzés.
Az ilyen esetek és a nyári fürdőzés veszélyeinek megelőzése érdekében a Fejér Megyei Rendőr-Főkapitányság ad tanácsokat a strandolóknak.
Leszögezik: tilos fürdeni éjszaka és korlátozott látási viszonyok mellett, kivéve ha a vízterület megvilágított, ezekben az esetekben is legfeljebb a mély víz határáig. Fürdőzés közben is figyelni kell a viharjelző szolgálat jelzéseit! Az I. fokú viharjelzés – percenként 45-ször felvillanó sárga fényjelzés – esetén a parttól 500 méternél nagyobb távolságra tilos fürödni. A II. fokú viharjelzés  – percenként 90-szer felvillanó sárga fényjelzés – esetén semmi esetre se menjünk be a vízbe, ugyanis ez komoly veszélyt jelent. A viharjelző állomások a Velencei-tó partján több irányból is jól látható helyen vannak elhelyezve.
Erősödő szélben csónakkal, gumimatraccal elsodródók lehetőség szerint maradjanak a csónakban, úszógumin, amíg sekély vízre nem érnek, vagy ameddig megérkezik a segítség, és az elsodródott játékok, matracok után ne ússzanak a mély vízbe!

Felhívják a figyelmet, hogy szabad vizek mentén a legbiztonságosabb a kijelölt fürdőhelyen történő fürdőzés, illetve ott, ahol a fürdés nem esik tiltó rendelkezés hatálya alá.


Kapcsolódó Cikkek

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.

  • Egyedi értékeket őriznek

    Egyedi értékeket őriznek

    A hucul lovaktól a Bodrog vízi élményútvonalig: természetvédelmi és a természeti értékekre épülő turisztikai célú fejlesztések kezdődtek az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) működési területén.