EUR: 321,20 Ft
CHF: 281,49 Ft
2018. november 17., szombat
Gergő, Hortenzia

Egyéb XV.kerület

Focival emlékeznek Dalnoki Jenőre

Augusztus 25-én kerületünk utánpótlás-nevelő egyesülete, a Dalnoki Jenő Labdarúgó Akadémia ismét megrendezi immár hagyományos emléktornáját, amellyel névadójuk, a legendás  Dalnoki Jenő emléke előtt tisztelegnek.

Tizenkét klub gyermekfocistái mérik össze tudásukat a Dalnoki Emléktornán (Fotó: Keresztesi Balázs)

A Dalnoki Akadémia ötlete Czuk Henrik egykori ferencvárosi utánpótlásedző fejéből pattant ki még 2005-ben. A sokat sejtető ötlet ekkor még csak körvonalaiban létezett. 2006. február 4-én, 74 éves korában elhunyt Dalnoki Jenő. Czuk Henrik személyesen felkereste a családot és engedélyt kért az akkoriban alakuló focisuli névhasználatához. Dalnoki leszármazottai, Dalnoki Ildikó és ifjabb Dalnoki Jenő beleegyezésüket adták, így az egykori Fradi-legenda neve halálát követően szinte néhány hónappal máris a labdarúgással, azon belül is az utánpótlással kapcsolódott össze.
A klub székhelye a XV. kerületi Testvériség pálya lett. Jenő bácsi a kerület egykori díszpolgáraként a sportpályától kőhajításnyira, a rákospalotai temetőben nyugszik. A Fradi-Dalnoki-Focisuli indulásához minden adott volt. A kis lépésekkel induló focisuliból mostanra az ország egyik legeredményesebb utánpótlásbázisa lett, ahol immár évek óta Balogh Ákos vezetőedző irányításával zajlik a munka.
– A XIII. alkalommal megrendezendő Dalnoki Emlékkupán 12 csapat vesz részt – mondta lapunknak Balogh Ákos. – A 11 éveseknek rendezett tornán a mérkőzések félpályán 6+1 fővel zajlanak, a meccseken folyamatosan lehet majd cserélni. A mérkőzések 20 percesek lesznek, a tornán minden csapat minimum hat meccset játszik, és mind a 12 helyért helyosztómérkőzéseket is rendezünk.
Balogh Ákos hozzátette, a gyerekek a játék mellett egy nagyszerű élményt is átélhetnek, hiszen a szünetben bemutatót tart Szász Kitti négyszeres világbajnok freestyle labdarúgó, női freestyler.


Dalnoki Jenő

Dalnoki Jenő az FTC örökös bajnoka. A Ferencvárosban összesen 439 mérkőzésen szerepelt és 21 gólt szerzett. A legendás szélsőhátvéd több mint három évtizedet töltött el a zöld-fehér klubnál, kétszer volt bajnokcsapat tagja, az 1962/63-as, valamint az 1964-es idényben. 1965-ben meghatározó játékosa volt a Juventust legyőző VVK-győztes csapatnak. A magyar válogatottban 1952 és 1961 között 14 alkalommal szerepelt. Helsinkiben (1952-ben) aranyérmet, nyolc évvel később Rómában (1960-ban) pedig bronzérmet szerzett a magyar olimpiai labdarúgó-válogatottal. Dalnoki Jenőre játékosként a győzni akarás, a mindent elsöprő lendület és a keménység volt jellemző. Játékos-pályafutását követően hű maradt klubjához, s a Ferencváros kispadján további számos sikert élt meg. Összesen 397 mérkőzésen dirigálta a zöld-fehéreket, ami azóta is rekordnak számít. 1985-ben megkapta a mesteredzői kitüntetést, a klub szurkolói pedig minden idők legjobb ferencvárosi edzőjének választották.

Edzőként: 1975-ben veretlenül vezette a Ferencváros csapatát a KEK-döntőbe. 1975/76-ban a híres „Csikócsapattal” bajnoki cím, 1974-ben és 1976-ban pedig a Magyar Kupa-győzelem fűződik nevéhez.

Kapcsolódó Cikkek

  • Rossz a menetrend!

    Rossz a menetrend!

    Egy rejtettkamerás felvétel szerint az ütemezés miatt késnek a városban közlekedő buszok.

  • Márton-napi vigadalom

    Márton-napi vigadalom

    Szekszárdon november 10-én és 11-én szervezték meg a Márton-napi rendezvényt, amelyet negyedik alkalommal rendezett meg a város.

  • Még tizennégy fellépő

    Még tizennégy fellépő

    Újabb három külföldi és tizenegy magyar zenekar fellépését jelentette be a Rockmaraton szervező csapata.