EUR: 323,43 Ft
CHF: 286,53 Ft
2018. december 14., péntek
Szilárda

Belföld

Gulyás: A magyar mezőgazdaság húszmillió embert is képes ellátni búzával

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a magyar mezőgazdaság nem tízmillió, hanem húszmillió ember ellátásához szükséges étkezési búzával rendelkezik.

Gulyás Gergely keddi sajtótájékoztatóján kiemelte: Magyarországon idén 4,8 millió tonna búza termett. 1,2 millió tonna gabona elég egy tízmilliós ország élelmezésére, vagyis ma Magyarország búzával 20-22 millió embert is képes ellátni, ami jól mutatja a magyar mezőgazdaság erejét – hangsúlyozta.


A tárcavezető úgy látja, rendkívül előnyös, hogy amikor a világban sok helyen az éhínség veszélye fenyeget, Magyarország exportálni is képes búzát.

A miniszter elmondta, hogy a komoly növekedés történt a magyar turizmusban, az összesített vendégforgalom az idén a tavalyihoz képest eddig 5,3 százalékkal emelkedett, a szálláshelyek bevételei pedig több mint 10 százalékkal növekedtek az első félévben. Közölte: a külföldi vendégek száma 4 százalékkal, a belföldieké 6,8 százalékkal emelkedett időarányosan a tavalyi évhez képest.


Kiemlelte: a SZÉP-kártya-használat sem volt soha ilyen magas, júniusig összesen 8,5 milliárd forintot költöttek el SZÉP-kártyával. A tárcavezető összegzése szerint a turizmus hosszú távon is a magyar versenyképesség fontos ágazata.

Gulyás Gergely arról is beszámolt, hogy a kormány tárgyalt a magasházakról, és a kabinet szándéka egyértelműen az, hogy a Budapest megőrizhesse hagyományos arcképét, ezért felhőkarcoló-tilalmat vezet be Magyarországon.

Hozzátette: a szabályozás szerint 65 méterig nem esnek a szabályozás alá az épületek, 65 és 90 méter között bonyolult, esztétikai szempontokat is figyelembe vevő engedélyezési folyamat lesz szükséges, 90 méter feletti felhőkarcoló pedig nem épülhet a hatályba lépést követően.

Elmondta: a Molnak, az OTP-nek és a Richternek, mint a magyar gazdaság három regionálisan is jelentős zászlóshajójának informális egyeztetéseken ajánlották fel, hogy székházat, toronyházat építhessenek. Közülük a Mol volt az egyetlen, amely élni kívánt ezzel, így 120 méteres magasháza épülhet meg. Elmondta: a Mol épületéről még a szabályozás megszületése előtt született döntés.

A miniszteri fizetések kérdéséről Gulyás Gergely azt mondta: fő szabály szerint a kétszerese a képviselői alapbérnek a miniszteri fizetés, a képviselői bért pedig az átlagbérhez kötötték, így, ha az csökken, akkor a miniszteri, képviselői fizetés is csökken. Itt hosszú távon is egy olyan sorsközösség van, ahol együtt sírunk, együtt nevetünk – fogalmazott.

Kifejtette: összességében 65 százalékos béremelés történt az elmúlt 8 évben, ugyanakkor az állam a legvégére hagyta magát, csak azok után emelkedik a közszolgák és a miniszterek fizetése, hogy korábban a rendvédelemben, a pedagógusoknál és a katonáknál is megvalósult a béremelés.

Gulyás Gergely elmondta: két olyan tárca nélküli miniszter van, akik vagyonfelügyelettel foglalkoznak, ezért rájuk a gazdaság szabályai érvényesek, ők ezért keresnek ötmillió forintot.

Gulyás Gergely az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kórházakat érintő vizsgálatáról szólva kijelentette: a kormány komolyan veszi az ÁSZ által feltárt visszásságokat, ugyanakkor a jelentés 2008 és 2015 közötti időszakra vonatkozik, és a nem állami fenntartású szakrendelőket is vizsgálta. Közölte: az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) át fogja tekinteni, hogy a feltárt szabálytalanságok fennállnak-e még, és ha igen, akkor a szükséges intézkedéseket meg kell tenni. Mint mondta, a kormány fog erről tárgyalni, de egyelőre azt szeretnék látni, hogy 2015-höz képest változott-e, és ha igen, akkor jó irányba változott-e a helyzet, és a szaktárca szerint miként garantálható a hatékony gazdálkodás a intézményekben.

Kérdésre hozzátette: az Emmi intézkedési tervet fog készíteni az ügyben.

Kovács Zoltán kormányszóvivő az augusztus 20-i ünnepségekről szólva elmondta: a szokásos programokkal készülnek augusztus 20-ára, hétfőre, de már szombattól a Magyar Ízek Utcájával és számos más programmal várják az érdeklődőket. Hozzátette: az operatív törzs kedden újra összeül, és áttekinti a szervezési feladatokat.

A forint árfolyamának gyengülésére vonatkozó kérdésre válaszolva Gulyás Gergely elmondta: nincs árfolyamcélja a kormánynak, és semmilyen beavatkozást nem látnak szükségesnek. Hozzátette: a gazdaságot érinti a forint gyengülése, de ennek több a pozitívuma, mint a negatívuma, a legpesszimistább összegzések alapján is kiegyenlítik egymást a hatások.

Arról, hogy Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerint a kormány megvizsgálja, hogy a csok 10 millió forintos kedvezményes hitelének lehetőségét a kétgyerekesekre is kiterjesszék, Gulyás Gergely azt mondta: a kabinet át fogja tekinteni az eddigi gyakorlatot, és várhatóan a szeptember eleji kormányülésen tárgyalnak a kérdésről.

Kapcsolódó Cikkek

  • Vandálok gyújtogattak Budapesten

    Vandálok gyújtogattak Budapesten

    Sokmilliós kárt okoztak a fővárosnak azok az ellenzék által felkorbácsolt csoportok, amelyek szerda este Bubi-kerékpárokat vertek szét, padokat gyújtogattak és rátámadtak a Parlamentet őrző rendőrökre.

  • Demeter Márta továbbra is titkolózik

    Demeter Márta továbbra is titkolózik

    Mint arról már korábban beszámoltunk, közérdekű adatigényléssel fordult az Origo Demeter Mártához, annak érdekében, hogy megtudják, kiket foglalkoztat országgyűlési keretéből.

  • Így őrzi a TEK a karácsonyi vásárokat – Fotók!

    Így őrzi a TEK a karácsonyi vásárokat – Fotók!

     A kedd esti strasbourgi terrorcselekményt követően a magyar kormány úgy döntött, hogy fokozott biztonsági intézkedéseket hajt végre, hogy hazánkban még véletlenül se történhessen meg hasonló tragédia mint a francia városban.