EUR: 317,74 Ft
CHF: 280,63 Ft
2019. január 21., hétfő
Ágnes

Egyéb XIII.kerület

Hédi bronzérmet szerzett Budapesten

Jól sikerült a Budapesti Honvéd dzsúdósának, Karakas Hedvignek a Budapesten rendezett Judo Grand Prix-verseny. A XIII. kerületi sportoló ugyanis  bronzérmet nyert az 57 kilogrammos súlycsoportban az olimpiai kvalifikációs világkupán.

Karakas Hedvig (kékben) a harmadik helyért a kanadai Jessica Klimkaitet győzte le

A vb- és Eb-bronzérmes magyar dzsúdós előbb a marokkói Szumija Irauit, majd a a bolgár Ivelina Ilievát, a negyeddöntőben pedig a német Amelie Stollt győzte le. Az elődöntőben a Rióban 2013-ban világ-, 2016-ban olimpiai bajnok brazil Rafaela Silvával csapott össze, akit két hete a zágrábi verseny bronzmérkőzésén hosszabbítás után 8 és fél perces küzdelemben legyőzött. A két cselgáncsozó ezúttal is nagy csatát vívott, amelyből a brazil került ki győztesen. Karakas a bronzmérkőzésen azzal a kanadai Jessica Klimkaittel találkozott, aki tavaly megnyerte a Pánamerikai Játékokat és a legutóbbi, zágrábi versenyen ezüstérmes volt. A harmadik helyért vívott összecsapás első percében Karakas volt kevésbé aktív, ám végül egy földharc során karfeszítéssel nyerni tudott.


A Budapesti Honvéd sportolója (jobbról a második) amellett, hogy bronzérmet szerzett, értékes olimpiai kvalifikációs pontokkal gazdagodott

– Mindent meg tudtam valósítani, amit terveztem. Így volt ez Silva ellen is, de a brazil lány meglepett egy olyan dobással, amire tőle nem számítottam. A bronzmeccsen tartottam a kanadaitól, de végül sikerült legyőznöm. Nagyon boldog vagyok, hogy hazai közönség előtt sikerült jól szerepelnem, ez az érem sokkal többet ér számomra, mint amiket sok száz kilométerrel arrébb szereztem – nyilatkozta a judoinfo.hu szakportálnak a verseny után a BHSE 28 éves dzsúdósa.

Ingyenes próbaedzés gyerekeknek!

A dzsúdó azáltal, hogy megerősít, önvédelemre oktat, magabiztossá és öntudatossá tesz! Japán hagyományaiból adódóan fegyelemre, kitartásra, tiszteletre nevel. És ezt most bárki kipróbálhatja. A Budapesti Honvédnál az iskolaidőben zajló tanfolyamokra több mint hetven gyermek jár, de akiben van egy kis akarat és küzdőszelem, az a versenyzői csoportokhoz is csatlakozhat, ahol hat korosztályban (diák 1, 2, 3, ifi, serdülő és junior) hatvannál is többen vannak. Az egyesület megújult, Tüzér utcai  létesítményében augusztus 27. és 31. között napközis tábort szerveznek, ahol 28-án és 30-án 15 órától 5–10 éves kezdő gyermekeket várnak ingyenes próbaedzésekre. Mert bárkiből lehet sikeres Honvéd-dzsúdós!

Kapcsolódó Cikkek

  • Ön is segíthet a beteg édesapán!

    Ön is segíthet a beteg édesapán!

    Tomek Zoltán élete csatáját vívja. Ismét. A Nyíregyháza Spartacus szurkolójának megsegítésére árverés indult: egy olyan Szpari felsőre lehet licitálni, melyet válogatott labdarúgók írtak alá – olvasható a nyíregyházi focicsapat hivatalos facebook oldalán.

  • Kibérelhető a civil ház

    Kibérelhető a civil ház

    Megújult a kerületi önkormányzat Civilháza – volt Corvini Domini épülete – a Táncsics utca 10. szám alatt. A felújítás költsége közel 35 millió forint. Az épület felújítása kívül-belül a Kerületgazda Szolgáltató Szervezet munkáját dicséri.