EUR: 323,13 Ft
CHF: 286,25 Ft
2018. december 12., szerda
Gabriella

Egyéb XIV.kerület

Hermál Heni és a Művész Ifjak!

Hermál Henriett neve összeforrt a tánccal és a tanítással. A zuglói táncpedagógus 2000 óta, azaz több mint 17 éve foglalkozik táncoktatással, a Művész Ifjak nevű csoportjával pedig immár a harmadik évet kezdi meg a kerületben.

A gyerekek minden évben musicalaket adnak elő

– Valóban,  a Művész Ifjaknál immár harmadik évünket kezdjük Zuglóban, és ennek én nagyon örülök, mivel itt nőttem fel és nagyon kedves emlékeket őriz számomra a kerület – mondta lapunknak Hermál Henriett, aki hozzátette, a tavalyi induláskor megháromszorozódott a létszám.


– Körülbelül kilencvenen voltunk, és remélem, idén is nőni fog a létszámunk, hiszen fantasztikus kis csapatok jöttek össze múlt évben is.

Mint lapunk megtudta, az év során a fiatalok elsősorban musicaleket dolgoznak fel, tánccal énekkel és prózával. Tavaly a Légy jó mindhalálig, a Muzsika hangja, a Mary Poppins és a Hair című musicalekből adtak elő blokkokat a gyerekek.


A zuglói táncpedagógus 2000 óta, azaz több mint 17 éve foglalkozik táncoktatással (Fotó: Sáfár Tibor)

– Nagyon színesek és komplexek az órák. Aki hozzánk jár, az tudja, hogy itt nem fog unatkozni. A gyerekek nagyon szeretik ezt az egész „minthavilágot”. Itt bárkiből lehet macska, farkas, cserfes kislány vagy éppen kéményseprő, ez rengeteg izgalmas dolgot hoz elő az órákon. A táncalapok jazz, balett és modern tánc ötvözetéből állnak. Néha játszunk, drámázunk, színházat csinálunk vagy éppen beszédtechnikát, prózai jelenetet gyakorlunk. Sok mindent fejlesztünk, de ami a legfontosabb itt, a csapatmunka és a tánc szeretete! Idén is szuper dalokkal készülök, már nagyon várom, hogy taníthassak. A korosztály vegyes. Van óvodás, alsós és felsős csoport is. Egész szeptemberben bármelyikbe be lehet kapcsolódni, de idén először indul egy tizennyolc éven felüli csoport szerdánként.
Mint azt Hermál Henriett elmondta, a csoport oktatópontja a Csertő utcában található Zuglói Civil Ház lesz, és még az évkezdés előtt tartanak egy kis ízelítő workshopot.
– Augusztus 27. és 29. között délután kettőtől mindennap más-más izgalmas óratípusokkal ismerkednek meg a gyerekek. Hajdu Mónika modernkortárstánc-csoportvezető és balett-tanárnő is velünk lesz, hogy új órákkal lepjen meg mindenkit.

Érdeklődni az évkezdésről és a gyermekworkshopról a [email protected] e-mail-címen vagy a 20-400-2478-as telefonszámon lehet Hermál Henriettnél.

Kapcsolódó Cikkek