EUR: 322,79 Ft
CHF: 283,70 Ft
2018. november 14., szerda
Aliz

Egyéb Tatabánya

Huszonnyolc óra intenzív tánc

Tánctáborban készülnek az őszre a Népház Show Formációs Táncegyüttes apróságai. A négynapos program során napi hét órán át együtt készül közel ötven ifjú táncos, az óvodástól a középiskolás korosztályig.

Egészen pontosan 46-an gyakorolnak együtt ezekben a napokban – mondta el Boros Ilona, az együttes művészeti vezetője. – A tábor elsődleges célja a közösségépítés, hiszen a különböző helyszíneken, eltérő csoportokban táncoló gyerekek sokszor nem ismerik egymást, itt viszont lehetőségük nyílik arra, hogy új barátokat szerezzenek.


46 gyerek gyakorol együtt

A tánc mellett fontos, hogy új barátságok is köttessenek

Az együtt töltött időnek, a többnapos intenzív gyakorlásnak természetesen szakmai szempontból is kedvező hatásai vannak.

Olyan technikákat tudunk itt gyakorolni, amire az év során nem volt módunk – mesélte Laczó Georgina, a táncegyüttes tagja, aki több társával – Bihary Petrával, Borbás Petrával, Dávid Enikővel és Erdősi Fannival – együtt tartotta az edzéseket a táborban. – Ennek köszönhetően ősszel már könnyebb lehet az új koreográfiák elsajátítása, ráadásul könnyebb lesz összhangot teremteni azok között a gyerekek között, akik a tábor során megismerik egymást.

A Népház Show Formációs Táncegyüttes mozgalmas hónapok előtt áll: már most készülnek év végi, karácsonyi gálájukra, azt követően pedig a 2019-es jubileumi évre, amikor megalapításuk harmincadik évfordulóját ünneplik.

Kapcsolódó Cikkek