EUR: 322,31 Ft
CHF: 283,03 Ft
2018. augusztus 19., vasárnap
Huba

Program

Kelis nyárzáró koncertet ad Győrben

Kelis Rogers amerikai énekesnő koncertje zárja a Négy Évszak Fesztivál nyári tematikus rendezvénysorozatát augusztus 24-én este a Városház téren a 11. alkalommal megrendezendő Győri Bornapok keretében – jelentette be a város polgármestere szerdán sajtótájékoztatón Győrben.

Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy az összefogásból megvalósuló koncertnek egyfajta közösségformáló ereje van, ahogy a korábbi nyári rendezvényeknek is. Az ilyen események nagy jelentőséggel bírnak, mert meg tudják mutatni, hogy milyen értéket tud és szeretne a város közvetíteni, hogy elnyerje 2023-ra az Európa Kulturális Fővárosa címet.


Kelis Rogers első albuma 1999-ben jelent meg Kaleidoscope címmel, de az igazi sikert a 2003-as, Tasty című lemezen szereplő dal, a Milkshake hozta meg számára.

A győri nyárzáró koncerteken fellépett korábban mások mellett a The Straits, Lou Bega, a Kool and the Gang és Tom Jones is.


A zenei előadást követően tűzijáték lesz, rossz idő esetén pedig másnap tartják meg a koncertet.

A Győri Bornapok – Bor, Borlovag- és Gasztronómiai Fesztiválon ezúttal is a kultúrát és a minőségi borfogyasztást népszerűsítik augusztus 23. és 26. között két helyszínen, a Dunakapu téren és a Széchenyi téren, ahol 16 hazai borvidék 61 pincészete kínálja borait – mondta a szervező Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatója.

Tóthné Kardos Krisztina hozzátette, hogy a program a borlovagrendek felvonulásával kezdődik csütörtök kora este, a megnyitó pedig a Dunakapu téren lesz. Ezt követően négy napon át egymást váltják a zenekarok a két helyszínen felállított színpadon.

Fellép mások mellett a Magyar Rhapsody Projekt, a Sofia Balogh Band, Marge, Horányi Juli és a Swing a la Django, a The Bits együttes, a Mojo Workings, Jász Andris és barátai, valamint a Dániel Balázs Boogie Woogie Trió.

A fesztivál keretében választják meg Győr város idei borát, szombat délután pedig az Európai Borlovagrend Győri Legátusának öt új tagját avatják fel a Kármelita-templomban.

Kapcsolódó Cikkek