EUR: 323,56 Ft
CHF: 286,84 Ft
2018. december 15., szombat
Valér

Egyéb Szolnok

Keréken gördülő múlt

Trabant, Wartburg, Polski, Lada. Ezek az autómárkák néhány évtizeddel ezelőtt szerves részét képezték a magyar utcaképnek, mára azonban az emberek csodálkozva nézik, ha egy is elhalad előttük. A múlt hétvégén a Tiszaligetben azonban annyit lehetett látni belőlük, amennyit az országban egy helyen sehol.

Egy mosolygós Trabant 500 a hatvanas évekből

Az egykori KISZ-tábor területén rendezték meg ugyanis vasárnap a 6. Szocijármű Kiállítás és Nosztalgia Találkozót, ahol a kommunizmus járműpalettájának egy jelentős szeglete képviseltette magát. A mára ikonikussá vált személyautók mellett tehergépjárművek, katonai terepjárók, motorkerékpárok is színesítették a kiállítás kínálatát, de természetesen helyet kaptak a területen olyan veterán korú masinák is, amelyeket nem a keleti blokkban gyártottak. Így láthatott az egyszeri bámészkodó Volkswagent, Renault-t, Cadillacet, Audit, BMW-t, Mercedest és Volvót is. Akiket pedig a teljesítménynövelés és az egyedi járművek vonzottak, szintén nem maradtak látnivaló nélkül, számukra a szervezők külön szekcióval készültek.Ennek része volt többek között egy olyan Lada, amely a gyári teljesítményénél jóval többet, 140 lóerőt tudott. De a különféle rendőrjárművek mellett látható volt az a Csajka becenevet viselő autó is, amellyel egykoron csakis magas rangú pártfunkcionáriusok furikázhattak.


A szovjet autógyártás csúcsa: a “Csajka”

Nem véletlen a rendezvény címében a nosztalgia szó, hiszen a szervezők nem csupán a járművek segítségével szerették volna megidézni a gulyáskommunizmus időszakát. A retró fodrászszalon mellett az egyik épületben nosztalgiakiállítást rendeztek be, ahol szovjet karórákat, játék autókat, régi egyenruhákat lehetett megcsodálni, a gyerekeket pedig retró LAN-party repítette vissza a kilencvenes évekbe, ahol már matuzsálemi korú számítógépeken lehetett játszani. A szervezők mellett maguk a vendégek is igyekeztek gondoskodni a korhűségről, hiszen rengetegen öltöttek erre az alkalomra katonaegyenruhát vagy évtizedes melegítőt, több gyermek pedig úttörőnek volt öltözve.

A retró LAN-party a gyermekeket kötötte le

 

A magyar ipar terméke volt a Pannónia, itt épp Duna oldalkocsival szerelve

Kapcsolódó Cikkek

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.

  • Egyedi értékeket őriznek

    Egyedi értékeket őriznek

    A hucul lovaktól a Bodrog vízi élményútvonalig: természetvédelmi és a természeti értékekre épülő turisztikai célú fejlesztések kezdődtek az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) működési területén.