EUR: 321,20 Ft
CHF: 281,49 Ft
2018. november 17., szombat
Gergő, Hortenzia

Egyéb Hódmezővásárhely

Két keréken hódítják meg Európát

Farkas Gábor és Barta Zsolt földet, vizet meghódítottak már babettáikkal, több ezer kilométert tettek meg a kismotorokkal. Megjárták az Adriát, a Fekete-tengert, legutóbb pedig a Balti-tengerig motoroztak el. 

A szatymazi Farkas Gábor és a hódmezővásárhelyi Barta Zsolt Gál Péterrel együtt járja a vidéket. Mindhárman hatalmas babettaszakértők. Szükség is van a tudásukra, hiszen a 30 év körüli járgányokon rendre elromlik valami egy-egy hosszabb túra folyamán. Az már jónak számít, ha egy nap csak egyszer kell szerelni a kismotorokat.


Legutóbb a Balti-tengerig ment szélben, hidegben babettáival Barta Zsolt és Farkas Gábor.

Elképesztő látványt nyújtanak önmagukban is a masinák. Rengeteg változtatást hajtottak végre az évek folyamán a babettáikon. Az ülés az egyik legfontosabb: ahhoz, hogy több órát kibírjanak a nyeregben, ki kellett cserélni az eredeti ülőalkalmatosságot. Most egy egészen kényelmes van a helyén. De található a gépszörnyön italtartó, ládika, duda és persze rengeteg díszítő elem is.

Jövőre Görögországot veszik be a fiúk.

A fiúk megjárták már az Adriát, eljutottak a Fekete-tenger partjára, és legutóbb – amit csak Farkas Gábor és Barta Zsolt teljesített – egy Balti-tengeri túrát hajtottak végre. Utóbbi volt eddig a leghosszabb expedíció: 3400 kilométert tettek meg babettával. Útjuk során érintették Ausztriát, Lengyelországot, Szlovákiát, Csehországot és Németországot. Itt azonban nem állnak meg. Nagy álmuk, hogy egészen Gibraltárig elguruljanak, és onnan eljussanak Afrikába. Ez azonban nagyon nagy igénybevétel lenne, így egyelőre várat magára. Jövőre Görögországot célozzák meg, és egy-egy ilyen túra során a fővárost is beveszik, így 2019-ben Athént sem hagyhatják ki.


Kapcsolódó Cikkek

  • Rossz a menetrend!

    Rossz a menetrend!

    Egy rejtettkamerás felvétel szerint az ütemezés miatt késnek a városban közlekedő buszok.

  • Márton-napi vigadalom

    Márton-napi vigadalom

    Szekszárdon november 10-én és 11-én szervezték meg a Márton-napi rendezvényt, amelyet negyedik alkalommal rendezett meg a város.

  • Még tizennégy fellépő

    Még tizennégy fellépő

    Újabb három külföldi és tizenegy magyar zenekar fellépését jelentette be a Rockmaraton szervező csapata.