EUR: 323,27 Ft
CHF: 286,35 Ft
2018. szeptember 21., péntek
Máté, Mirella

Külföld

Kinevezték a Marosvásárhelyi iskola igazgatójává Tamási Zsoltot

A román oktatásügyi minisztérium hat hónapra kinevezte a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium ideiglenes vezetőtanácsát és igazgatóját, a tisztséget ismét Tamási Zsolt tölti be – közölte pénteken hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

A szövetség azt is közölte, hogy a csütörtökön publikált miniszteri rendelet értelmében Tamási Zsolt igazgatói minőségében megtehette a tanév beindításához szükséges első adminisztratív lépést: beszerezte az iskola adószámát. Péntek délután megtartja első gyűlését az iskola vezetőtanácsa, a következő napokban megkötik a tanárokkal a munkaszerződéseket, és elkezdik a diákok átiratkozási kéréseinek jóváhagyását.


Tamási Zsolt a magyar közmédiának adott pénteki nyilatkozatában kijelentette: megerősítették az elmúlt két év meghurcoltatásai, és edzettebben vág neki a következő tanévnek, mint az iskola első elindításakor. “A megpróbáltatás mindenkinek erőt ad és közösségépítő hatást is ki tud váltani” – fogalmazott az igazgató.

Mint részletezte: a szülők, a tanárok és a diákok is kitartottak az elmúlt tanévben beszüntetett intézmény mellett. Nemcsak az iskola korábbi diákjai jöttek vissza, hanem újabbak is jelentkeztek, így három osztállyal több indulhat a szeptember 10-i tanévkezdéskor, mint amennyit eredetileg terveztek. Elmondta: az iskola több mint 300 tanulóval, 14 osztállyal indul újra.


A katolikus gimnázium azt követően szűnt meg, hogy a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádat emelt az intézmény 2014-es létrehozása kapcsán észlelt törvénysértés miatt Stefan Somesan volt főtanfelügyelő és Tamási Zsolt volt iskolaigazgató ellen. Az iskola újraalapításáról törvényt fogadott el a román parlament, ezt azonban a román alkotmánybíróság márciusban alkotmányellenesnek minősítette. Az újraalapításáról végül az oktatásügyi tárca fogadott el rendeletet augusztus 9-én. Az ellenzéki Népi Mozgalom Párt (PMP) kilátásba helyezte, hogy a rendeletet megtámadja a közigazgatási bíróságon.

A magyar kormány 2017 szeptemberében bejelentette: a tanintézet jogi státusának megszűnte miatt vétót emel Romániának a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) történő csatlakozása ellen, majd később, amikor Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt az iskola újraalapításáról, Magyarország visszavonta a kilátásba helyezett vétóját.

További cikkek:

 

Kapcsolódó Cikkek

  • Az Airbnb lépéseket tesz, hogy megfeleljen a fogyasztóvédelmi szabályoknak

    Az Airbnb lépéseket tesz, hogy megfeleljen a fogyasztóvédelmi szabályoknak

    Az Európai Bizottság és az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok júliusi felhívását követően a szálláshelyek online piacterét üzemeltető Airbnb elkötelezte magát amellett, hogy módosítja szerződéses feltételeit és az árait átláthatóbban tünteti fel – közölte Vera Jourová, a jogérvényesülésért, a fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztos csütörtökön.